Mia

Mia

Mia Karcagról került a gondozásunkba, egy szaporító dobta ki őt – hosszas rehabilitációja a végéhez közeledik, így szerető otthont keresünk neki. Súlyos fülgyulladása volt, így két műtéten túl van, hallása minimális, de működik. Mia körülbelül 7-8 éves. Mia olyan gazdit keres, aki a napi kezeléseseket el tudja végezni – háromszoros szemcseppentés – illetve tudja a megfelelő anyagi hátteret biztosítani ehhez (havi kb. 5.000 Ft). Ezen felül Mia allergiás, így kizárólag hipoallergén tápot kaphat, amit egyébként nagyon szeret. Igazi cukorborsó, szeret a kertben rohangálni, szaglászni, szobatiszta és más kutyákkal jól kijön, amíg nem túl rámenősek. Nyugodt, emberekkel, gyerekekkel abszolút barátságos. Nagyon hálás kislány és rengeteg szeretettel tudná viszonozni a gondoskodást.

Mia 2012.12.02-án Zágrábba költözött, ahol 3 másik hegylakó lesz a társa.

2012.05.04.

Ma megérkezett Esztike és Mia Budapestre. Először is nagyon köszönjük Emminek és párjának, hogy Szegedről elutaztak Karcagra majd el Pestre a lányokkal. Természetesen az általuk (szintén Karcagról származó) Picur is velük tartott, aki szintén kezelésben részesült kedvenc doktor bácsijaink által.

Sajnos egyik kutya másik eb…nincsenek jó állapotban.
Esztikének súlyos fülgyulladása van, karfiol kinézetű a füle, a gyulladás alatt gennyes a hallójárata – ezt tisztítással és fülcseppel fogjuk kezelni, remélhetőleg javulni fog. A tüdeje és a szíve egészséges, ellenben nagyon szörcsögve veszi a levegőt. Egyenlőre ezt megfigyelés alatt tartjuk, mert most nem lett volna alkalmas az orrában is turkálni szegénynek. A bal szeme furán kisebb, valami nincsen rendben vele, ezt egy szemspecialista fogja megvizsgálni a jövő héten. A bőre tele van gennyes sebekkel, allergiás és rettentően viszket, ahogy hozzáértünk elkezdett vakarózni. Első körben kap hipoallergén tápot, immunerősítőt és antibiotikumot, ez utóbbi a többi tünetére is jó hatással lesz. Esztike egy hét múlva fog kontrollra menni.

Mia szintén súlyos fülgyulladással rendelkezik, amit hasonlóan tisztítással és cseppel fogunk kezelni. Remélhetőleg kinyílik majd a hallójárata és nem kell megműteni. Szintén allergiás tünetei vannak, így ő is hipoallergén táppal lesz etetve, kap immunerősítőt és antibiotikumot fog szedni. A rosszabbik hír az az, hogy KSC szemszárazsága van amely hályoggal társul. Ez annyit jelent, hogy nincsen könnytermelése és a kezelés eddigi hiányában hályog is kialakult rajta. Sajnos ez nem gyógyítható betegség és élete végéig állandó napi szemkezelésre lesz szüksége. Első körben ez napi négyszeri cseppentést jelent 4 féle szerrel, körülbelül havi 10.000Ft-os költséggel. Őt is meg fogja vizsgálni a szemspecialista, hogy szüksége van-e műtétre illetve más gyógyszerekre. Ő hétfőn máris megy vissza kontrollra.

Mindkét kutyust ideiglenes befogadóknál helyeztük el és természetesen állandó megfigyelés és kontroll alatt lesznek tartva. Ezúton is köszönjük az ideiglenes gazdiknak, hogy időt, türelmet nem kímélve segítenek nekik, és vállalják a napi kezelésekkel járó bonyodalmakat.

Nagyon köszönjük a Rákosligeti Állatorvosi Rendelőnek a szakszerű ellátást és a gondoskodást illetve az egész napos vendéglátást. 🙂

Köszönjük Pankának, hogy rendbe tette Esztikét, aki elég csutakos volt és elfuvarozta ideiglenes családjához.

Nagyon megköszönjük, ha valaki tudna nekünk hipoallergén tápot (Trovet VPD lenne a legjobb) felajánlani vagy az orvosi költségekbe némi támogatást nyújtani, mert igen hosszadalmas és költséges rehabilitáció elé néznek a lányok!

Cerberos Állatvédő Egyesület
Bankszámlaszám: 10401914-50526590-75711003
Közlemény: WRH vagy westie

2012.05.14.

“Mia állapota kielégítő, egyre jobb a közérzete. Kezdi megszokni a helyet, és úgymond kezd egy kicsit kinyílni a “csipája” 🙂 A szemét változatlanul cseppentjük. A füle sajnos nem javult, sőt azt látom hogy a váladékozás, gennyesedés ugyanabban a stádiumban ürül. Megfigyeltem, hogyha egy picit a füle tövénél megnyomom, persze ami még nem fáj neki, akkor is váladékozik. Szegénynek nagyon tele van vele a hallójárata, de bízva a gyógyulásban, folyamatosan megállás nélkül szigorúan reggel-este megkapja a fülcseppeket. Reméljük mihamarabb lesz változás. “

2012.07.09. Mia átesett a második fülműtéten is, így jelenleg hallása egyáltalán nincsen, de szerencsére a gyógyulás után fájdalmai sem lesznek már.

2012.11.01. Mia hallása javulni látszik, a doki szerint csak szelektív. Nagyon várja az igazi gazdit!