Jonny Bravo

Jonny Bravo

Jonny vagyok, a doki szerint 4-5 éves, immár ivartalan fickó. Imádom a hasam, de súlyos allergiám miatt kizárólag TROVET VPD tápot ehetek. Szeretek sokat mászkálni a saját házam táján, ha jön valami veszedelem, akkor ugatással el is kergetem. Sajnos nem látok túl jól, szemem száraz, így kapok szemcseppet is minden nap, ami az ideiglenes mami szerint jó drága, de ha muszáj akkor muszáj. Szeretek kertben mászkálni, a gazdim lábánál aludni, és imádok autózni. Jonnyt kóbor ebként fogta be a Együtt az állatokért Alaptívány Debrecenben nagyon elhanyagolt állapotban. Több súlyos egészségügyi problémával is küzd:

  • hályog a szemén
  • heredaganat
  • súlyos allergia miatti bőrproblémák (bőrkaparék eredménye a héten várható)
  • csúnya fülgyulladás

Jonny Bravo sajnos átkelt a szivárványhidon.

JONNY TOLLÁBÓL

Johnny Bravo vagyok immár lassan négy hónapja gazdis igazi kis hegylakó. Augusztus elején az ideiglenes gazdim sétálni vitt a közeli parkba ahol már várt rám valaki illetve valakik. Egy lány volt ott egy hasonszőrű hegylakóval mint én –Happyvel- kedvesek és aranyosak voltak, majd beszálltak a kocsiba és elmentek.  Napok teltek el és az egyik nap amikor megint találkoztunk, eldőlt a sorsom, gazdis lettem én is… Elmondták az új gazdimnak, hogy milyen betegségeim vannak, hogy álladóan gyógyszert kell szednem, hogy rosszul látok és rosszul hallok, hogy súlyos allergiám van és hogy vélhetően a fülecskémet is műteni kell és hogy sajnos a tüdőm is beteg, mégis gazdis lettem, pár nap múlva egy újpesti családi házba találtam magam, ahol már várt rám saját fekhely, tál, étel, póráz és minden ami eddig nem volt.

Sajnos csak egy hétig élvezhettem az új otthont, de addig is igyekeztem jól viselkedni, nem rágtam meg semmit és korlátozott hallásom ellenére is szót fogadtam és minden erőmmel azon voltam hogy beilleszkedjek és hogy elfogadjanak.  Sajnos egy hét után olyan erős fájdalmaim lettek hogy már menni sem volt erőm és bekövetkezett az amitől féltek, meg kellett műteni a fülemet! Az új hely, új környezet hatására és a sok igazolom miatt elkezdtem sajnos nagyon csúnyán köhögni, a Mamám aki akkor még csak a gazdám volt nagyon megijedt hogy talán allergiás vagyok a kerti növényekre vagy pollenre és azért köhögök, fulladok nagyon csúnyán. A gazdim nem tudta mit tegyen velem, mi lenne a jó nekem, ott maradni vagy esetleg máshol helyet találni, de hála égnek sok ideje nem volt ezen gondolkozni mert jött a műtét napja. Augusztus végén műtöttek meg, végleges hallójárat eltávolítást végeztek el a bal fülemen. Szerencsére és az odaadó orvosi gondoskodásnak nálam nem lépett fel a műtét után semmilyen komplikáció, az altatást is jól viseltem ami a tüdőm miatt nálam extra kockázatot jelent. Amikor felkeltem és már magamnál voltam jött a gazdim és mentünk haza és elkezdődött egy nagyon hosszú és fájdalmas gyógyulási folyamat, egy folyamat amely nemcsak a testet gyógyította hanem a lelket is egy kicsit átformálta.

Minden nap mentünk este a gazdimmal a doki bácsihoz és napi három szuri és sebtisztítás,  amit én egy-két kivétellel hang nélkül tűrtem, pedig fájt, nagyon fájt, de sajnos egyre rosszabb lett, a sebem nem gyógyult. A gazdim nem tudta vállalni, hogy napi kétszer menjünk a doki bácsihoz hiszen dolgozott, így bent fekvő kis beteg lettem, majdnem három hétig élveztem a Rákosligeti állatkórház vendégszeretetét, ahol mérhetetlen nagy szeretettel fordultak felém és igyekeztek engem meggyógyítani, ha valakinek volt két szabad perce megsimogatott, szólt hozzám pár kedves szót, és esténkét jött a Mamám látogatni engem, péntek esténkét pedig mentünk haza hétfő reggel vissza az kórházba, így ment heteken keresztül, aztán végre mehettem haza a Mamámmal, mert ekkor már a Mamám lett. Azt hiszem benne is változott sok minden, nemcsak egy imádnivaló kis hegylakó voltam számára hanem egy csodálatra méltó kis lény akiért igyekezett megtenni mindent és harcolt velem együtt azért hogy  meggyógyulhassak!!!  Hét héten keresztül minden nap kezelést kaptam, napi 40 km-et kocsikáztunk oda-vissza akár vasárnap akár hétköznap, de ő vitt és ahogy teltek a napok egyre jobban lettem, elkezdődött kinyílni a valódi kis személyiségem, a valódi lényem.

A gyógyulásom még tart immáron lassan három hónapja, de nem adom fel, meg fogok gyógyulni mert otthonra,  családra leltem akik végtelenül szeretnek és elfogadnak. Van egy kis társam is, Happy. Ő az elején elég kis gonosz volt velem, állandóan megugatott de már ő is megszokta hogy én is a család része vagyok, én is hozzájuk tartozom, egyre többet bandázunk együtt, megszeretett ő is és én is megkedveltem Happykét hiszen ő is hasonló sorsot élt meg mint én!!!

Rengeteget tanultam, a rossz látásom és hallásom miatt a vezényszavas tanítás nekem sajnos nagyon nehézkes, így megtanultam a közlekedést a póráz és a hám apró mozgatására. Ahogy kezdtem jobban lenni egyre nyugodtabb lettem, már nem riadok fel éjszaka, már nyugodtabban reagálok az ismeretlen hangokra. Sok westievel és más négylábúval találkoztam és kötöttem ismeretséget, igazán jó helyre kerültem!

Talán ami a legfontosabb hogy szerető családba élek, ahol én ugyanolyan fontos vagyok mint a család bármely tagja, ahol nem múlik el nap szeretet és játék nélkül, ahol a kéz amely felém nyúl simogat, a hang amely szól szeretetet sugározz.  Megkapok mindent ahhoz hogy betegségeim ellenére is teljes életet élhessek, mert igenis csodálatos vagyok én is!!!!!

Ez az én történetem, remélem mihamarabb arról számolhatok be Nektek, hogy végleg meggyógyultam! Sajnos még egy műtét vár rám, de  azon is túl leszek, mert annyi rossz után nekem csak jó lehet!!!!
Addig is hegylakós puszit küld,

 Johnny Bravo