Vilmos

Vilmos

2013.01.19. Vilmos immár WRH Krisztina Királynő testvéreként működik. 🙂 Nagyon boldog új családjában.

Bemutatjuk legújabb mentettünket, aki a Váci Zöld Menedékből került a gondozásunkba. Vilmosnak neveztük el. 8 év körüli kan kutyus, nagyon kedves, a fürdetést remekül viselte. A füle, bőre nagyon csúnya, kezelését megkezdtük a Rákosligeti Állatorvosi Rendelőintézet orvosainak segítségével.

Vili sajnos fertőző bélgyulladással került hozzánk, ezt kezeltük és most már sokkal jobban van. A fülei is szebbek, a bőre is javul a Trovet VPD tápnak és az immunerősítésnek köszönhetően. Ivartalanítás megtörtént, oltást és chipet is kapott, így már “menetre kész”.

VILMOS TÖRTÉNETE

I. Avagy modortalan Vilmos, Őfaragatlansága.

Vilmos ugyanúgy, a véletlen gyorsaságával került hozzám december 22-én, mint Krisztina egy évvel és 21 nappal korábban.
Felhívás érkezett az alapítványtól, hogy ideiglenes befogadókat keresnek újonnan mentett kutyák számára, és mivel – ezt sajnos lassan a világ legtermészetesebb módján kell mondanom – munkanélküli voltam, időmbe így bőven belefért némi jótékonykodás. Amúgy is van bőven mit ledolgoznom a Karmánál… A lényeg, hogy jelentkeztem és Vilmos lett kijelölve számomra.
Pár szóban Vilmosról nem lehet beszélni, de tényszerűen annyit el tudok mondani, hogy a váci menhelyről lett mentve és még a forgalmijában is úgy szerepel, mint Váci Vilmos.
Úgy mentünk érte, hogy ennél sokkal többet nem tudtam róla. Mikor megérkeztünk, egy fotelben feküdt és bár már percek óta mozogtunk és beszéltünk új érkezőként a lakásban, semmi jelét nem mutatta érdeklődésnek.
Mikor hozzászóltam, csak felemelte a kis fejét és szomorúan, szinte enerváltan nézett rám. Lesújtó volt. Ez első emlékem Vilmosról.
Némán, reakciók nélkül tűrte, hogy megsimogassam, de ez tényleg csak csendes elviselés és alázat volt a részéről. Azóta persze, nagyot változott a világ vele.
Aránylag gyorsan szokott bele az új, közös életünkbe, melyről akkoriban még egyikőnk sem tudta, hogy nem csak egy hétig fog tartani.
Akkoriban még jócskán látszottak rajta az allergiájának tünetei. Nem volt szőr a farkincáján, csupa, tenyérnyi seb volt a háta és szürke a bőre. Lassan, bizonytalanul járt a világban, és pár napig csak szimatolt, mikor hazaértünk.
Jellemzően a WHR-re, temérdek segítséget kaptunk a tagoktól. Addig ismeretlen emberek hoztak, tápot, fekhelyet, nyakörvet és egyéb dolgokat önzetlenül csak azért, mert szükség volt rá. Példa nélküli társaság!
Azonnal elfogadta a helyét, és bár mostanra az egész lakást a sajátjának tekinti, mind a mai napig el szokott vonulni a kis kosarába és csigára gömbölyödve alszik nagyokat.
Mára nincs nyoma az egykori bizonytalanságának, igazi pökhendi és öntörvényű jellem lett belőle, természetesen a szó jó és szeretet teli értelmében. Amennyire Krisztina egy igazi princess, Vilmosra nem találok elég jelzőt, amivel illetni lehetne. Ha valaki olvasott Rejtő Jenőt, akkor érteni fogja, Vilmos a westiek Tuskó Hopkinsa. Neveletlen, mogorva, nagyképű de barátaival szemben csupaszív. Aki pedig nem olvasott, az menjen és pótolja! Persze, szigorúan csak utánam…
Eltelt hat, eseményekkel teli hónap és bizony Vilmos mára éppen annyira családtag, mint Botond és Krisztina. Idetartozik és ez így normális. Ehhez nincs mit hozzáfűzni.
Jelleme is nagyot változott, a fél év alatt, kinyílt és most a maga őszintén egyszerű stílusában ragyog amolyan bájos csirkefogó módon.
Mind e mellett, komoly bűnlajstroma van a gazfickónak, de jellemzően rá, mindazokat a rémtetteket olyan virtuóz kreativitással és bájjal követi el, hogy erős önmérséklet szükséges a számonkéréshez.
Krisztina mellett szükségtelen volt bármi ajtót zárni, vagy dolgokat elrejteni, mivel tökéletes úrilány.
Egy alkalommal, arra értem haza, hogy az ágy tele van fadarabokkal.
Vilmos, elunva az egész napos semmittevését, felmászott az ágyra, onnan az éjjeli szekrényre, és fényesre nyalta a kézkrémet tartó bambusztálkát, majd azt is jóízűen elropogtatta és darabjait szétköpdöste az ágyon. Azóta van ajtó ellenőrzés minden elindulás előtt.
Következőként a kandallóból szedett ki egy fahasábot, amit szintén szorgosan miszlikbe aprított. Ezek után két napig vegytiszta forgácsot szart. A tavasz beköszöntével, mindketten kijárnak napozni az erkélyre, órákig elfekszenek a napon, majd bejönnek a konyhakőre hűsölni. Igazi wellness életmód. Olyannyira, hogy Vilmos benevezett egy mosolygyantázásra is. Kipiszkálta az egyik kültéri gyertyatartóból a teamécsest, elmajszolta, sőt az alumínium tartóját is apróra rágta.
Mikor összeszidom, rettenetesen tudja magát szégyellni, leül, bánatos képet vág, és jobb lábát felemeli a feje mellé.
Persze, ez nem akadályozza meg abban, hogy újabb gaztetteken ne törje az eszét. Sőt, képes még Krisztinát is belevonni a balhéba. Egyik korai közös bűnük az volt, mikor Kipiszkált a tárolószekrény ajtaját, kirágták a kajás zsákjukat, és mindketten degeszre ették magukat a száraztáppal. Amit persze követett az ivóvizük is. Mire hazaértem, módszeres alapossággal hányták tele az összes kárpitos bútort a nappaliban és a szőnyeget. Azon az éjjelen, óránként vittem le őket, hogy mihamarabb távozzon belőlük, ami csak lehet. Három napig mostam a huzatokat, és akkor Vilmos igen közel állt az azonnali deportáláshoz.
De mivel Krisztina is kivette a részét a mutatványból, kollektív két napos rapid fogyókúra volt a büntetés.
Aztán Vilmos kavicsozni kezdett. A nappaliban állt a földön egy váza, tele száraz növénnyel és fehér díszkövekkel. Ezeket szedegette ki és rakosgatta a szőnyegre napokon keresztül. Kiszedte, hazaértem, leszidtam, lábat emelt, visszapakoltam. Másnap ugyanonnan folytattuk, majd egy nap, ahogy jött. El is múlt a pakolászása.
Utolsó nagy csínytevése a cukorvetés volt. Szétszedtem a konyhámat ezért minden dobozokban áll a lakásban szerteszét. Vilmos, a jó Vilmos szorgosan kirágta az egyik dobozt, és kirángatott belőle két teljes zacskó kristálycukrot, amit szétszórt a nappaliban. De, „dolgozni csak pontosan, szépen” elven nem állt meg ennyiben, bele is torkoskodott, majd ráivott és az egészet megint visszahányta a padlóra. Mire hazaértem, ragacsos, kulimászban ragadt a nappali. A papucs lokális megrágása, már-már semminek nem tűnik ezek mellett, nem is említem.
Vilmossal az élet, hát, hogy is mondjam, nem ingerszegény. Ám a javára kell írni a fejlődését, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül.
Eleinte rövidpóráz és szügyhám kellett a sétához, mivel minden kutyának neki akart menni. Tele volt agresszivitással és feszültséggel. Mára azonban képes az együttlétre nagyobb társaságban is. Igaz, játéka kicsit nyers, ezért számos kutya kerüli, de szert tett egy pajtásra, aki bírja a tempóját. Pimpa, egy fiatal Sharpei kimondottan élvezi a hangos kergetőzést és birkózást. Nem ijed meg Vilmos traktor stílusától és csipkelődéstől. Tudja, hogy bár szeret nyakbőrt cibálni, de egy foggal sem szotyizni, sem harapni nem lehet…