Csillag - R.I.P.

Csillag – R.I.P.

Csillag Gyömrői Árvácskák Állatotthon gondozásába került. Bundája nagyon elhanyagolt, chipje nem volt. Egészségügyi problémákra gyanakodtakodtak, ezért tegnap készült egy vérvétel is, szerencsére a vérkép eredménye semmi komolyat nem mutatott ki, bár a máj értékei eltérnek a normálistól. Kora kb. 10 év. Ideiglenes befogadója Andi lesz, a Salgótarjáni különítményünk vezetője személyesen.   A legutóbbi állatorvosi vizsgálat során kiderült, hogy Csillag emlődaganatos. A jövő héten kerül sor a műtétre, ahol egyből ivartalanítják is és kiderül, hogy vannak-e áttétek. Sajnos semmit nem hall, ez a korából adódik. A szemei is romlanak, hályogosak, de egy igazi tündér.

2013.05.28.

Ma voltunk doktor néninél, sajnos nincsenek jó híreink. Csillagnak emlődaganata van, így hamarosan műtétre megyünk és egyúttal az ivartalanítást is megcsinálják. Bal szemén már hályog van, lassan a jobb szemén is elkezdődik, de sajnos a süketségével már nem tudunk mit kezdeni, ez a kor velejárója. Tetovált kutyus, a tetoválás azonban már olvashatatlan, így ez az esélyünk is elszállt, hogy megtudjuk ki volt a gazdája. Vélhetően tenyészszuka lehetett, mivel az emlői kellőképpen meg vannak dagadva. Ez megmagyarázza azt is, hogy a fogai miért vannak ilyen borzalmas állapotban. Ketrecben tarthatták, ahonnét kínjában próbált volna szabadulni, ezért fogai nagy mértékben elkoptak. Bármilyen élete volt ezidáig, azt hiszem, hogy öregségére tényleg ráragyogott a szerencse csillaga és bízom benne, hogy nyugdíjas éveire találunk neki is egy szerető családot, ahol igazi boldog westieként élhet.

2013.06.03.

Csillike átesett az ivartalanításon és az emlődaganat eltávolításán, ezen kívül sajnos petefészek cisztája és kezdődő méhgyulladása is volt, de a műtétet jól viselte, nem volt semmilyen komplikáció.

2013.08.17.

Remek hírrel érkezünk! Senior Csillagunk ma gazdit választott magának ❤
Kívánunk neki nagyon boldog életet!!! Andinak pedig köszönjük, hogy ápolta, vigyázott rá ❤
Budapestre költözik, aki jön a szülinapi bulira ott találkozhat vele!

2014.04.25.

Tegnap szomorú hírt kaptunk.. WRH Csillag átkelt a szivárványhídon.

Ideiglenes befogadója Surányi Andi szavaival búcsúzunk. Nyugodj békében kis Csillagunk! ❤

” Ha azt mondom neked, kapsz egy idős, süket kutyát, aki rövid idő múlva átkel a szivárványhídon, mit válaszolsz? Valószínűleg azt, hogy nem kell, inkább fiatalt és egészségeset szeretnél. Sokáig én is ezt gondoltam…
Csillike a gyömrői menhelyről került a Westie Rescue Hungary gondozásába, előéletéről nem tudunk semmit. Csillag, a tizenegynéhány éves süket kis westie mamóka, a pókhasával és a maga komótos mozgásával, propeller füleivel maga volt a csoda. Nem voltak nagy igényei, puha takaró és kaja… ezt a kettőt szerette a legjobban.
Öreg korára végre ráragyogott a szerencse csillaga, Budapestről jelentkezett érte Évi, aki első látásra beleszeretett. Nem érdekelte, hogy süket, nem érdekelte, hogy nem tud játszani, az sem zavarta, hogy a testalkata is eltér a megszokottól… ő csak egyet akart, ezt a kutyát, Csillagot.
És a találkozásból szerelem lett, Évi rajongásig imádta, Csillag pedig boldogan élte a pesti nyugdíjasok gondtalan életét. Sportos gazdája mellett rendszeres látogatója volt az edzőteremnek, ahol a gazdi dolgozott, bájos kis lényével ott is elvarázsolt mindenkit. Kivette a részét az éjszakai életből is, gyakran utazott taxival és villamoson, mosolyt csalva az emberek arcára. Szeptemberben meglátogatta a WRH 2. szülinapi buliját, ahol az egész rendezvényből semmit nem érzékelt, csak a finom illatokat és a rengeteg simogatást.
Korából adódóan tudtuk, hogy valószínűleg nem lesz sokáig közöttünk… de arra egyikünk sem számított, hogy 8 hónapnyi gazdis boldogság után ma délelőtt átkel a szivárványhídon.
Többet érdemelt volna… éveket, még hosszú boldog éveket, amit Évivel együtt tölthet, de nekik ez a csodás 8 hónap jutott.
Köszönöm neked Évi, hogy magadhoz vetted, hogy öregségére gondoskodtál róla, köszönöm, hogy megadtad neki mindazt, amiről eddigi életében csak álmodhatott: puha takarót, finom falatokat és az önzetlen, tiszta szeretetet!
Mindannyian tudjuk, hogy egy kutyának halála utána a legjobb helye a gazdája szívében van és Csillag ott lesz a tiédben, örökre. Köszönöm neked!”