Mesi - R.I.P.

Mesi – R.I.P.

Mesit Komáromban találták, chip nélkül. 14 napig kizárólag eredeti gazdáját keressük aki iratokkal, fényképekkel tudja bizonyitani tulajdonjogát. Mesi 07.30-án megérkezett a Komáromi Rex Kutyaotthonból a WRH gondozásába. Mesi nagyon kedves leányzó, 5 év körüli, más kutyákkal nagyon jól kijön. Borzasztó ápolatlan volt szegény bekerülésekor, és csupa bolha. Egyik szeme könnytermelése csak 10%-a normálisnak sajnos, úgyhogy állandó kezelésre szorul. Mindkét hallójárata is be volt gyulladva, fülcseppet kapott rá. Kombinált oltást, chipet és féreghajtót is kapott már. Kezelését megkezdtük és hírekkel jelentkezünk majd folyamatosan.

2014.10.16.

Tegnap voltunk szemészeti kontrollon és a kis tündérem nagyon meg lett dicsérve Nagyon szép a szeme, és a könnytermelése is jó azt mondta a doktor néni A szemcseppet és a műkönnyet azonban folyamatosan kapnia kell különben visszaromlik az állapota. Külön kontrollra már nem kell mennie, de 3-4 havonta azért majd meg kell nézetni a szemét, hogy minden rendben van-e.Küldök róla képet is, bár most kis bozontos mert a tüzelése miatt még nem lehetett kozmetikába vinni.

2014.10.28.

Nagyon jól érzi magát Kavics haverjával, nemsokára ivartalanodik és utána gazdikereső lesz.A szeme javult, de azt csepegtetni kell majd és kontrollálni élete végéig.Másik Westie mellé tudjuk elképzelni, nagyon jót tesz neki egy társ, aki nyitott a közeledésére.

2014.11.14.

Mesi ma esett túl az ivartalanításon. Otthon lábadozik Kavics iditesója mellett. Jobbulást kívánunk neki!

2014.12.16.

Mesi 5 év körüli, nagyon barátságos, jól szocializált kutyus. Igényli a kutyatársaságot, így második négylábú családtagnak szeretnénk örökbe adni. Teljesen szobatiszta, lakásba vagy kertes házba kinti-benti tartásra keresünk számára helyet (értsd, ha a gazdi otthon van és éjszaka a kutyus vele van a házban bent, amikor nincs otthon akkor is bent van). A szeme odafigyelést igényel, a könnytermelése alacsony és csepegtetni kell (illetve félévente kontroll szükséges)

2015.01.01.

Mesinek családot hozott az új esztendő. 🙂Ideiglenes befogadói úgy döntöttek nem válnak meg tőle, Kavics tesójával óriási az összhang. ❤Sok boldogságot kívánunk!

2018.08.07.

Masni (Wrh Mesi) 1 éve került hozzánk, pontosan jul. 30-án, de mivel élete első nyaralását töltötte ezért nem tudtunk aznap beszámolni erről az örömteli hírről. Először még csak ideiglenesen volt nálunk, de ellenállhatatlan a kis hölgy. 🙂 így családunk végleges tagja lett.Sok minden történt ez alatt az egy év alatt, egy súlyos tüdőgyulladás miatt majdnem el is veszítettük Őt, de mára már tökéletesen van, és élvezi a jól megérdemelt kutya életét Kavics tesójával.Hihetetlen, hogy mennyit változott, fejlődött ez alatt az egy év alatt! Olyan összhangban vannak Kaviccsal, szinte mindent együtt csinálnak, jót és rosszat is. Ha alszanak akkor is egyformán fekszenek, szinkron kutyák ésImádjuk Őt és remélem még nagyon sok évet tölthetünk vele együtt. ❤Néhány kép Masni első nyaralásáról az Őrségben.

2015.10.04.

Mesi egy éves boldog gazdi lét után átkelt a szivárványhídon.