Manó - R.I.P.

Manó – R.I.P.

Manó Balaton mellől érkezett a WRH gondozásába. Idős gazdija sajnos elhunyt, a család pedig tőlünk kért segítséget Manó elhelyezésében. 14 éves senior úrfi. A héten megy majd Timi dokinénihez egy alapos átvizsgálásra.

2016.10.10

Senior Manókánk ránk ijesztett tegnap rendesen. Ugyanis a reggeli sétánál “éhezőnek” titulálva magát felkapott valamit az utcán. Idi-gazdija azonnal próbálta kiszedni a szájából, de ő csakazért is nagyot nyelt. Hányt, rosszul volt ezután, így a szösztaxi amint tudott robogott érte. A Család utcai rendelőben megállapíották, hogy nem a garatban akadt meg a “falatka” hanem lejjebb, így bent tartották. Később nyugodtan endoszkóppal szétdarabolták és sikeresen lejjebb tolták neki, ami óriási mázli ( a nagy ijedtségben nem is kérdeztük mi volt az, de majd kiderül ha találkozunk a doktor úrral). Ma már jól néz ki, folyik ugyan az infúzió, de macskákat akar vadászni közben és hisztivel fejezi ki nemtetszését.
Egyébiránt a májparaméterei nem voltak tökéletesek, így Timi doki néni májerősítő kúrát írt neki elő. Ezen felül csúnya heredaganata is van, amit a kor ellenére is meg kell műteni, ha szeretnénk, hogy velünk legyen még sokáig. Erre is sort kerítünk amint újra megerősödik és a mája is job értékeket mutat.
Senior hegylakó, nem vén hegylakó az egyszer már biztos!

2016.11.18.

Manó ma meglátogatta Timi dokinénit. Csináltak egy kontroll vérvételt, hogy meglássák a májparamétereket amik remélhetőleg javultak 🙂 ha minden rendben lesz akkor másfél hét múlva hétfőn csinálnak egy szív UH-t és ha azon is minden rendben akkor már csak az ivartalanítás van hátra 🙂
Szurkoljunk, hogy minden értéke tökéletesen jó legyen

2016.11.28.

Manó ma átesett a szívultrahangon és Timi doki néni mindent rendben talált, így áldását adta az ivartalanításra.
Nem szívesen állunk ennek neki a kora miatt, de a heredaganata aggasztó és szeretnénk az életét lehetőség szerint ezzel meghosszabbítani. A májértékei javultak, de folytatja a májerősítő szedését.
December közepén esedékes a műtétje.

2016.12.14.

Manó sikeresen túl van az ivartalanításon és a fogkőleszedésen. Kicsinyke szervezete jól viselte a megpróbáltatásokat 🙂

2017.01.31.

Adósok maradtunk egy szuper hírrel. Manónál hétvégén aláírták a papírokat, tehát Manó hivatalosan is újra GAZDIS 🙂 Sok boldog közös éveket nekik <3

2017.12.04.

Szomrú hírt kaptunk a hétvégén. Manó, a senior mentettünk átkelt a Szivárványhídon.Köszönjük Gazdijának, hogy Manó utolsó évét szerető, boldog családi körben tölthette! ❤Nyugodj békéban Manó!