Tango

Tango

Kicsi kajlafülű Tango gazdit keres!
Kizárólag komoly jelölteket várunk, akik biztonságos környezetet tudnak számára biztosítani. Másik kutyus, aki szereti a kölyköket szintén feltétel – ivartalanítani kötelező 1 éves koráig bezárólag.
Nagyon aranyos, inkább félénk, de oldódik hamar. A szemét csepegtetni kell, mert kicsit alacsony a könnyterlemése – évente kontrollálni (sima állatorvos is elévegezheti).
Jelentkezni a gazdi@wrh.hu email címen lehet.

Tango és Cash szem-helyzetjelentés:
Hétfőn ők is jártak Judit doki néninél, aki alaposa megvizsgálta a kis gombszemeiket.
Mindkettejüknek microszemeik vannak és a szemtengelyek lefelé néznek. Jelenleg árnyakat látnak csak, de ez a későbbiekben rosszabodni fog.
Cashnek nagyon alacsony a könnytermelése, így azt elkezdtük Elideles szemcseppel kezelni – de ezt egész életében használnia kell majd előre láthatólag. Tangonak is alacsony, de neki elég Corneregellel vagy Vidisiccel naponta csepegtetni majd. Mindkettejüknek rendszeres kontroll javasolt (Cashnek eleinte sűrűbben).
A két kis lurkó így már gazdikereső státuszba lép, vagyis csak Tango, ugyanis Cashre már szemet vetett WRH Guszti gazdi, akinek szintén a gyengénlátók a gyengéi, hiszen Guszti teljesen vak.
Tangora bemutatkozó emailben lehet jelentkezni (gazdi@wrh.hu). Olyan családot keresünk számára, ahol van egy másik, kölyköket kedvelő felnőtt kutya. Tango inkább félénk, így egy vagány nagytesó jót tenne neki. Természetesen számára is biztonságos környezetet kell biztosítani. 

Tango és Cash Kecskemétről érkeztek, szintén egy szaporító áldozatai. Látássérültek, májusi születésű kanocskák. Elég bizonytalanok, sejthetően nem látnak sokat, de ezt majd az augusztus 14-i szemészeti vizsgálaton kiderítjük.
Addig is elkezdtük az oltási programjukat, féreghajtót és chipet is kaptak. Élvezik a csepp utcai óvódát és Tic/Tac társaságát.

Sok kicsi sokra megy! Támogasd Te is Tango és Cash felépülését!
Magyar Westie Fajtamentő Egyesület
Bankszámlaszám: 11709057-20001986 (OTP Bank)
Közlemény: Tango és Cash
Paypal: adomany@wrh.hu