Artúr 2 – R.I.P.
Győri állatvédő kollégákat értesítettek a múlt héten, hogy egy lépcsőházban egy nagyon rossz állapotú Westie van kirakva és a gazdit nem találják. Ugyan chip van a 9 éves senior úrban, de az adatok nem aktuálisak.
Az állapota pedig, nem is tudom hogyan fogalmazzak, szörnyű.
Másnap elkerült állatorvoshoz, aki sikertelenül próbálta a gazdikat a chip alapján azonosítani. Artúr a gondozásunkba került, köszönjük ideiglenes befogadójának, hogy hirtelen elhelyezte és fel is hozta Pestre. 🙂
Artúr WRH Gábor és Rita szárnyai alá került, hiszen ilyen állapotú kutyussal nem mindenki bírkózik meg. <3
Timi doki néni alaposan meg is vizsgálta Artit:
– a fülei váladékoznak, kezelésre szorulnak
– a bőre katasztrófa, gyulladt, megvastagodott, alig van szőre. Mivel kapott szteroidot Győrben, így az allergiatesztet nem tudjuk elvégezni 2 hónapig, szóval egyelőre fürdetve lesz + Trovet LRD tápot fog kapni
– egy heréje van, a másik valószínűleg ki lett műtve, mert az UH-on nem látni a hasüregben
– teljes vérképet és pajzsmirigy panelt azonban csináltatunk
Várjuk az eredményeket és mindent megteszünk annak érdekében, hogy Arti állapotán javítsunk.
Alapvetően kedves, együttműködő manó, a vizsgálatokat is ügyesen tűrte, szobatiszta, korához képest mozgékony és játékos.
2018.08.21.
Sziasztok, Artúr vagyok!
Idén januárban kerültem a WRH gondozásába, és most mondta Gábor, „eljött az idő”, hogy a saját családot keressek magamnak, úgyhogy bele is kezdenék, ha nem haragszol.
Mitagadás szörnyű állapotban voltam, viszketett a bőröm, meg volt vastagodva, és be volt gyulladva. Szőröm az nem nagyon volt, de libidóm annál inkább, azért is kaptam a KKE (kopasz kanegér) nevet.
Az elmúlt több mint fél év alatt rengeteget javult az állapotom, és fejlődött az intelligenciám, na és az ivartalanításnak köszönhetően elmúlt a csajok, és a csini kanok utáni mérhetetlen vágyam.
Szőröm egész szépen kinőtt, vannak még hiányos foltok, de valószínűleg olyan sokat voltam rossz állapotban, hogy ott már talán sosem fog újra serkenni, viszont ezt nagyon sok kedvességgel tudom ám ellensúlyozni. Szeretek sétálni, és tudok is, annak ellenére, hogy egy régen lezajlott, és elhanyagolt gyulladásnak köszönhetően egyik szememre nem igazán látok, de ezt észre sem veszed rajtam.
Ha túl tudod tenni a némi esztétikai hibámon magad, egy kedves, szeretetéhes, emberközpontú, fiatalos seniorurat kapsz családtagnak.
Viszont van egy-két kikötésem az új gazdimmal kapcsolatban, úgyhogy jól figyelj!
– csak is kizárólag TROVET LRD tápot ehetek, ezt kérem jutalom falatnak is, hidd el, boldogan elfogadom, lényeg hogy te add, szóval kérlek mással ne etess.
– kétfajta gyógyszert kell szednem: egyet a pajzsmirigyemre, másikat az allergiámra, ennek a havi költsége KB 10.000ft.
– szememet napi kétszer csepegtesd be, és a füleimet egy héten egyszer pucold ki légyszíves.
– hát és Gábor… ez kemény dió! Ő nagyon szeret engem, úgyhogy jól kösd fel a gatyád, ha a gazdim akarsz lenni, mert a fél szeme mindig rajtam lesz, és nem ismer ám tréfát, ha rólam van szó.
Na várom a jelentkezőket!
Üdv, Arti
2018.11.28.
Mikor átvettünk téged, semmit sem mertünk ígérni, csak annyit, HA meggyógyulsz, neked is szuper gazdit, fogunk találni.És a hegylakós csoda ismét működött, Artúr rendbe jött, és az álomgazdik is megérkeztek, akik elfogadják a kis szépséghibáját, és értékelik a rengeteg csodálatos belső tulajdonságait.Sok boldog, és csodálatos gazdis éveket kívánunk!
2021.11.17.
Artúr gazdis bejelentkezése 
A kis senior talált kutyusként került a WRH-hoz, talán az egyik legrosszabb állapotú mentettként. Közel egy év kemény küzdelem után sikerült rendbe hozni, majd Viki és Józsi örökbe fogadták és immár 3 éve boldogan élnek
Sziasztok Pajtik!3 év telt el azóta, hogy Anyáéknál vagyok. Már nagyon ideje volt, hogy olyan helyre kerüljek, ahol meg tudok tapasztalni új, szeretetteli élményeket, hiszen tudjátok, hogy nagyon rossz állapotban talált rám a WRH.De ahogy Anyáék is mondják, én egy igazi túlélő vagyok… Erről sokat mesélhetnék, hiszen nagyon szeretem a pocakomat és most igyekszem bepótolni mindazt, amit az első 10 évben ki kellett hagyjak… Úgyhogy itthon elég nagy rend van, sajnos csak nagyon kevésszer felejtik el a kukát felrakni a konyhapultra, de amikor Apa megy el utoljára, akkor azért rongyolok ám a konyhába, hátha…Természetesen azért elég jól feltalálom magamat, 2 éve Karácsonykor itthon hagytak, gondoltam, is, hogy na majd akkor én addig feltúrok mindent, amit csak lehet. Képzeljétek, találtam egy teljes doboz Ferrero Rochert-t. Azt hitték, hogy ha le van zárva a műanyag dobozban, akkor én majd nem tudom kinyitni… Hát ki tudtam nyitni, úgyhogy mire hazajöttek lógott fülem-farkam, nagyon fájt a pocim és telehánytam a lakást… És képzeljétek, még, amiket elrejtettem a párnák mögé, a kanapéba, azt is megtalálták, tehát totál kifogyott a készletem. Láttam rajtuk, hogy nagyon meg voltak ijedve, már majdnem mentünk a kórházba. Erről jut eszembe, sajnos nagyon sok doktornénit és doktorbácsit ismerek már. Volt olyan is, amikor ott kellett maradjak, valami cső lógott ki a praclimból és valami lötty csöpögött belém. De 2 nap alatt visszatért az életkedvem és alig vártam, hogy mehessek a felfedező útjaimra haza.A sétákkal úgy vagyok, hogy ha nagyon muszáj, akkor megyek. Anyáék a mezőre szeretnek velem menni, ami itt van egy karnyújtásnyira, na az ő karjukkal mérve persze.Az viszont tuti, hogy itt sokkal kedvesebb emberekkel találkozom, mint mielőtt megismertetek. Az elején nagyon ki voltam ám akadva, amikor mindenféle idegen bemerészkedett Anyáékhoz. Meg arra is, amikor az ajtó előtt elmentek. Aztán elköltöztünk, és itt van kert és én nagyon őrzöm ám a házat. Anya azt szokta mondani, hogy megyek rendezkedni. Naná, hiszen ne sétáljanak itt el csak úgy az emberek, hogy én ne szóljak közbe… Viszont, akik ide bejönnek, azokkal azért már szóba merek állni, van, akit kifejezetten kedvelek és még oda is megyek egy simire hozzájuk. Anyáéknál valahogy megszerettem ezt a simi dolgot. Sőt, most már van, amikor oda is bújok hozzájuk és nagyon élvezem. Na persze, csak akkor, amikor én akarok. De ez egyre többször előfordul.Képzeljétek, barátaim is vannak már. Apa fiáéknál Zara, Anya barátnőinek pedig Tara, Borka és Locky, akikkel sűrűn találkozom. És büszkék lehettek rám, amikor idejönnek én átadom a helyemet nekik. Valahogy mindenki az én helyemre pályázik, biztos nekik is nagyon tetszik. A múltkor, amikor beteg lettem, akkor odakullogtam mert akkor már szerettem volna én pihenni benne. Anya másnap vitt is az orvoshoz, mert már vacsorázni sem vacsoráztam. El tudjátok képzelni, hogy én, a béldózer, ahogy Anya hív, a felém nyújtott sajttól elfordítottam a fejemet?!?! Bezzeg most csurog a nyálam, ha már rá gondolok.Szóval így vagyok, öregesen, de amikor nem vagyok beteg, akkor csillogó szemmel a hátamat süttetve a kandalló előtt, ahogy a fényképen is láthatjátok. Kérlek, ne mondjátok el senkinek de én remélem, hogy ez a COVID cucc még sokáig tart mert amióta elkezdődött, rengeteget vannak itthon velem a többiek és ezt nagyon élvezem.Remélem mindenki jól van a bandából.Pacsi,Artúr
2023.03.27.
Drága Artúr! Azt a feladatot kaptam, hogy válasszam ki a kedvenc képemet rólad… Nem tudja Gábor, hogy milyen nehéz is ez. Végül azt a képedet választom, ami a telefonomon is már hosszú ideje a fő képernyővédő, ahogy csodás tartásban fekszel a hátad mögött lobogó tűz megvilágításában. Ez a kép a melegségről, biztonságról, szeretetről mesél nekem. Kaptunk együtt 4 év, 4 hónap, 25 napot. Nagyon sok és mégis nagyon kevés. Ahhoz képest, hogy 10 évesen kerültél hozzám, és amiken átmentél, mielőtt megérkeztél a szeretetembe, csoda, hogy benned volt az az élni akarás, amivel megérkeztél. Annyi mindent éltünk együtt át, annyi mindent megtanítottál nekem, annyi kétségem volt, hogy vajon jó gazdid vagyok-e… Az, hogy adtál magunknak ennyi időt, azt mutatja, hogy igen. Ezer arcod volt, ezer nevet kaptál, voltál Makimajom, Artúró, Turbókutya, Mucogó, Béldózer, Csibóka, Kukamatyi, és még sorolhatnám. Mindegyik te voltál Artúr.Nem voltál ölbekutya, éppen ezért, amikor hozzám bújtál, felkéredzkedtél az ölembe, nekem az volt mindig a mennyország. Tudod, Artúr, észre sem vettem, hogy mennyire nehéz már neked az élet. Arra lettem csak figyelmes, hogy a szemedből eltűnt az a tűz, eltűnt az az élni akarás, amiért mindig csodáltalak. És csak most, amikor elővettem a régi képeidet döbbentem rá, hogy tényleg itt volt az ideje, hogy elengedjelek, hogy szabadon futkossál odaát a pajtikkal. A szívem egy darabja mindig is ott lesz veled, ahol vagy és te itt maradsz a helyén. Iszonyatosan fáj, hogy nem vársz, amikor hazajövök, hogy nem jössz, amikor indulok, azzal a nézéssel, hogy “ugye én is mehetek veled”, hogy nem érzem az örömödet, amikor előkerül a nyakörv, hogy nem látlak a visszapillantóban, ahogy pihensz a kocsiban, hogy nem jössz a mosdóba is utánam az irodában, hogy nem érezhetem az illatodat, de ez mind az enyém, ahogy az a rengeteg emlék is, ami ilyenkor megmosolyogtat. Ezt a 4 év, 4 hónap, 25 napot senki nem veheti el tőlünk! Légy nagyon boldog odaát drága Artúr! Mindig is te leszel az első Westie-m. 
Legyen neked könnyű a föld, sosem feledünk!
