Talált Liza - R.I.P

Talált Liza – R.I.P

December elején mentettuk meg ezt a csodás kutyust egy forgalmas főút közepéről ahol a busz előtt rohangált. Direkt nem írtuk ki hol, hogy a gazda ismerje fel. Chip van benne, de az adatok nem frissek és a telefonszám nem elérhető! A címen nem ismernek ilyen kutyát, kimentek az állatvédő kollégák.
Mivel gazdája ne jelentkezett, így Liza a mi manónk lett.
Elsődleges vizsgálatai alapján egészséges, a szívféreg tesztje negatív. Mivel elkezdett tüzelni, így előre láthatólag februárban lesz örökbe fogadható, az ivartalanítása után. Addig is szokja a lakáséletet, tanulja a szobatisztaságot és élvezi a kanapé nyújtotta előnyöket.

2019.01.10.

Derült égből méhgyulladás!WRH Liza hozzánk kerülése után szinte azonnal tüzelni kezdett, ami elméletben rendben zajlott. Tüzelés után egy hónapot szoktunk várni az ivartalanítással, nála is ezt terveztük. Azonban egyik pillanatról a másikra nagyon rosszul lett. Habár az étvágya nem volt szokványos, a főtt husi egyből eltűnt a tányérból, így nagy gyanakvásra nem adott okot. Tegnap reggel egyszerre csak nem tudott lábra állni.Idimamija azonnal rohant vele a rendelőbe, ahol egy gyors diagnózist követően, 10 percen belül már az életmentő műtéten esett át. A méhe már perforált és gennyes váladék folyt belőle. Valóban az utolsó pillanatban történt. Komoly előjel nélkül!Mára már jobban van, de még megy a rendelőbe infúzióra és szurikra. Nagyon nagy szerencséje volt!!! IVARTALANÍTSATOK!!!

2019.01.18.

Varratszedés helyett rémálom ? Lizáért sokan aggódtatok a múlt héten, amikor gennyes méhgyulladással került s.o.s. a műtőasztalra. Minden szépen alakult, Liza a nagykönyvben megírtak szerint gyógyult. Erős, bátor westie. ❤️Tegnap – ismét egyik percről a másikra – elkezdett romlani az állapota. Étvágytalanság, levertség, remegés. Azonnal vittük Timi dokinénihez. Végtelenül alaposan és lelkiismeretesen vizsgálta ultrahanggal, és sajnos rossz hírt közölt. ? Komplikációk léptek föl, ami a súlyos műtét következménye és sajnos előfordul.Ma reggel 8:30-kor Lizát újra felnyitották. ? Annyira össze voltak csúszva, tapadva a belei, hogy alig lehetett kibogozni. Sajnos ez egy lehetséges műtéti szövődmény, hiszen valamennyi genny csak jutott a méhből a hasüregbe. Nagy a gyulladás odabent. Eltávolították a lépét is. Már otthon van, Liza küzd! Drukkoljatok neki most még a szokásosnál is jobban! ❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️

2019.01.29.

Sziasztok!MEGGYÓGYULTAM! Idi gazdi azt mondja, ő még ennyit kutyáért nem sírt életében. ???‍♀️Ma megvolt a kontroll ultrahang és a varratszedés is. 7 hete lakom náluk, de ez idő alatt többet voltam a szivecskés otthonkámban, mint nélküle. ? Most végre levehettem ès búcsút intek a műtétes időknek. Idi gazdi azért rendületlenül párolja nekem a csirkemellet és főzi a rizst még. ? Reggelente antibiotikumot, este probiotikumot rejt a tányérkámba. Megkaptam minden oltásomat, várom a tavaszt. ?Köszönöm mindenkinek a sok pozitív energiát, szeretetet, TDN-nek a szakértelmet. ❤️WRH Liza ?

2019.02.09.

Örömmel jelentjük, hogy WRH Liza immár WRH Bertának hivatalosan is a tesója lett. ? Sok boldogságot és ringatást kívánunk neki! ❤

2019.04.01.

A gazdi tollából ❤️WRH Lizát talán már sokaknak nem kell bemutatni. ❤️“Bebukott” ideiglenesem, akinek életbenmaradásáért heteken át velem izgultatok év elején. A nagy túlélő ma sikeres alapfokú engedelmességi vizsgát tett az AKELA Kutyaiskolában. ??Lassan 9 éves, sportolni nem sportolhat, viszont nagyon szívesen dolgozik a feladatokkal, lesi minden szavam, mozdulatom. Annyi szeretet van ebben a kiskutyában. ❤️ Imádom és büszke vagyok rá.

2023.12.31.

AranyLizucu 💔❤️ A Jóság kutyája. Nem volt mèg egy olyan melegszívű, jóságos, kedves, türelmes kiskutya a Földön, mint Te voltál. 💔😭 Dràga kicsi Gombszeműm. Annyira nagyon fogsz nekünk hiányozni!!! 💔Köszönöm Neked azt a sok-sok szeretetet, amelyet kifogyhatatlanul mindig csak adtàl!Fuss szabadon! Egyszer majd újra találkozunk…🖤🕊️🙏🏼❤️ Szeretlek!