Kalóz – gazdis
Kalóz Trixievel együtt került a WRH gondozásába, ők voltak az első mentettjeink, akiket egy “tenyésztő “adott át Hódmezővásárhelyen. Kalóz akkor 5 hónapos volt, akinek a jobb szeme genetikai okokból beteg volt; erre a szemére egyáltalán nem látott, és a szemgolyó erőteljes kitüremkedése miatt állandó fájdalmai voltak. Emiatt a szemgolyó eltávolítására került sor. Emellett legyengülve, szőrpáncélban, soványan és kifejlett izomzat nélkül került hozzánk. Testét gennyes sebek fedték, farka vége majdnem le is esett. Lábacskái tele voltak hegekkel. Két hónapos fájdalmas rehabilitáció után költözött végleges otthonába Kaposvárra. Zarával, az új tesójával nagyon boldogok együtt és együtt járnak kutyás bemutatókra.
“Először is engedjétek meg, hogy bemutatkozzam, Kalóz vagyok, kb. 1 éves ivartalanított westie srác, a WRH lányok első mentettje!
Hogyan is történt mindez, és mi történt azóta? Ha érdekel titeket, elmesélem!
Úgy történt, hogy 2011. szeptemberében a lányok megláttak egy hirdetést az interneten egy tenyésztésből kivont idős westie hölgyről, aki ajándékba elvihető volt Hódmezővásárhelyen. Amikor az én Viki anyum éppen arrafelé kirándult, úgy gondolta, megnézi magának ezt a hölgyeményt, aki akkor Öreglány névre hallgatott, de ma már van rendes neve: Trixie. Viki anyu megkérdezte, van-e még másik kutyus, akit el lehetne vinni, és volt hát: ÉN! Amikor meglátott minket már tudta, hogy segíteni fog rajtunk; mind a ketten soványak és koszosak voltunk és az én egyik szemem nagyon csúnya is volt.
Hamarosan küldött is értünk kedves embereket, akik elvittek hozzá minket, elvittek arról a borzasztó helyről, ahol nem tudtunk szaladgálni, és még enni sem kaptunk rendesen. Senki nem foglalkozott velünk, és azzal sem, hogy nekem milyen óriási és állandó fájdalmaim vannak (erről bővebben hamarosan).
Miután mindent elrendeztek, kocsiba ültünk, és következett a nagy utazás. Már tudom, hogy akkor érkeztünk meg Budapestre; ahol elmentünk az Anna Kutyakozmetikába, lefejtették az addigi rövidke életem alatt rám nőtt- és tapadt szőrömet, és akkor szembesültek sok dologgal, amire talán nem is számítottak. Mivel nem volt túl tiszta a szobám, ahol addig laktam, a tappancsaim és még a farkam vége teljesen el voltak gennyesedve, a farkamra még azt is mondta később a doktor bácsi, hogy nem biztos, hogy meg tudják menteni és le kell vágni a végét (juj). Ekkor szembesültek azzal is, hogy nem a nehéz szőrpáncélom miatt nem tudtam rendesen mozogni, hanem súlyosan el vannak sorvadva az izmaim, az ízületeim (vagy talán sosem voltak nekem addig olyanok?!).
Utána elmentünk a doktor bácsihoz is, aki megvizsgált, majd hamarosan sor került a műtétemre is – el kellett távolítani a jobb szemgolyómat, ami annyi fájdalmat okozott nekem, és ha már ott voltam, a kis borsókat a lábam közt is elvették. 2 hónapig valami búra volt a fejemen, de ez engem nem akadályozott meg semmiben, így is játszottam önfeledten, mert már nem fájt a szemem.
Ezt követően már megkezdődött a gyógyulásom érdekében a folyamat, rendszeresen jártam Bálint Andi kutya-fizioterapeutához, aki segített, hogy izmok nőjenek a lábacskáimra, és rendbe hozta az ízületeimet is. Persze az ideiglenes befogadóimnak is sokat köszönhetek, mivel ők házi feladatként naponta masszíroztak, átmozgattak. Kaptam mindenféle csudavitamint is.
Így tehát napról napra fejlődtem és egyre jobban lettem, sokat játszottam ideiglenes tesóimmal a kertben és jártam a Cerberos Kutyasuliba is, hogy bandázzak és szeretgessenek a rajongóim. Hamarosan eljött az a nap, amikor gazdi kereső lettem. És így talált rám Anya: egy internetes oldalon látta meg a vicces hirdetésem (pontosan 2011.12.20-án), és azon nyomban jelentkezett értem.
Elmesélte a WRH-s lányoknak, hogy ki ő, hol lakik, és miért szeretne engem. A bemutatkozása alapján úgy gondolták, hogy megfelelő anyukám lenne, így Andi anyu felvette vele a kapcsolatot pár napon belül. Innentől már pörögtek az események, hiszen megbeszélték, hogy 2011.12.30-án meglátogatnak engem valami tesóval együtt, és ha minden jól megy, akkor mehetek velük haza.
El is jött a várva várt nap. A Városligetben találkoztunk, akkor találkoztam először a testvéremmel, Zarával is! Tettünk egy közös sétát, és mivel nekem szimpatikusan voltak Anyáék, és örültem, hogy testvérem is lesz, nagyon jól viselkedtem, beloptam magam a szívükbe, biztos, ami biztos. Előző nap Anna szépen megfürdetett és habos-babosra szárított, hogy ne legyen kifogás megjelenésem ellen.
Így aznap elköltöztem Kaposvárra, és azóta elmondhatom magamról, hogy végre nekem is van emberem, vagy Anyukám! Hazafelé mindjárt kaptam szép hámot és pórázokat, és természetesen kaját.
Mikor hazaértünk, azért Zara annyira nem örült először, nem is értette, hogy mit keresek én itt, hogy képzelem, hogy beférkőzök az Ő birodalmába. Pár nap alatt azért ő is elfogadott, megértette, hogy neki is jobb lesz, ha nem kell egyedül unatkoznia, hanem lesz egy pajtása. Azóta már nagyokat játszunk, kergetőzünk, harapdáljuk egymást.
Ezalatt a néhány hónap alatt annyi minden történt velem. Remélem még nem untatlak benneteket, de van ám még mit mesélnem!
Szóval mióta Kaposváron lakom, szereztem sok új kutyabarátot, az embereket pedig egy pillanat alatt magamba bolondítom a személyiségemmel. Aki nem tudja, hogy Kalóz vagyok, észre sem veszi, hogy hiányzik az egyik szemem. Ugyanúgy szaladgálok, mint mások, csak néha nem értem a világot, mert van olyan, hogy „belém köt” egy fa, vagy oszlop … állandóan nekem jönnek, de engem nem érdekel ám, futok tovább boldogan.
Azért történt ám velem rossz is, de az is az én hibám, mert túl mohó voltam. Egyik este szépen rágcsáltam a préselt csontomat, aztán annyira belemerültem, hogy egy jó nagy darabot lenyeltem véletlenül, és az megakadt a torkomon. Alig kaptam levegőt, így Anya gyorsan öltözött, az ölébe vett, és szó szerint futott velem a doktor bácsihoz. Ott kaptam egy szurit, amitől olyan könnyűnek éreztem magam … hogy utána mi történt, nem emlékszem, csak Anya mesélte el, hogy ledugtak egy hosszú csövet a torkomon, hogy lenyomják a gyomromba a csontdarabot. Még pár napig lehetett volna gond, ezért mindenki izgult körülöttem, és meg jót röhögtem magamban, hisz tudtam, nem olyan fából faragtak engem.
Már járok ám iskolába is, A Camelot Kutyasuli tagja vagyok. Minden héten járunk iskolába, ott szereztem még több barátot, és rövid időre szerelmes is lettem. A csajom azóta másfelé kacsintgat, de én is túltettem magam rajta, így már nem fáj. Az iskolában is mindenkit elvarázsoltam, és igyekszem ügyes lenni, hogy Anya büszke legyen rám. Ki is mutatom, hogy mennyire szeretnék tanulni, hogy tudja mindenki.
Mióta itt vagyok sok mindent tanultam ám már, bár az alapvető engedelmességhez azért volt pár harc Anyával. Mivel nagyon keményfejű, akaratos, makacs, igazi terrier vagyok, nehezen értettem meg, hogy amit Anya mond, azt azért mondja, hogy nekem jobb legyen, és ezzel is vigyázzon rám, de már értem. Azóta tudom, hogy nem szabad lemenni az úttestre, hanem a járda szélén meg kell állni, és csak akkor szabad továbbmenni, ha Anya megengedi. Tudom azt is, hogy nem szabad mindent összeenni, főleg nem az utcán – bár ez még nem mindig sikerül, mert bennem van még a gyerekkori rossz élmény. Tudom, hogy a kajához is csak akkor nyúlhatok, ha Anya szól, hogy megehetem, és azt is, hogy mi a számban van, le kell tennem, ha Anya azt akarja.
Ezeken kívül tudok már kezet fogni (pacsi) és köszönni (ugat – bár egyenlőre inkább kattogtat), és tudok szépen menni anya lába mellett. Így már gyakran sétálhatok póráz nélkül, most már csak a forgalmasabb helyeken kell rám a póráz, de az is inkább elővigyázatosságból, mivel gyakran nem figyelek, és nekimegyek dolgoknak, vagy belelépek az aknafedél rácsai közé, ha más nem figyel helyettem.
Mivel most már jó idő van, egyre többet sétálunk és kirándulunk Anyával és a Zarával, és néha a többi barátommal. Nemrég voltunk kirándulni, ott is aludtunk. Ott volt 9 kutya velünk együtt, így 2 napon keresztül csak játszottunk. Voltunk egy pataknál is, amibe a többiek boldogan ugráltak, hát gondoltam, kipróbálom én is. Bele is mentem, de mivel nem értettem, ebben mi a jó, ki is másztam. Aztán voltunk egy várnál is, na az már sokkal jobb volt. Ott igazi győztesnek éreztem magam!
És képzeljétek, nemrég látogatóim is voltak! Itt volt Andi Anyu, első és Viki Anyu, a második ideiglenes gazdim; és a napközis Nóri néni is. Elhozták magukkal Hannah-t, Frodót, Mickey-t és Minnie-t, és természetesen Adát is. Egész nap játszottunk és kényeztettem magam, aminek ők szívesen eleget is tettek. Egész nap simogattak, ölelgettek és puszilgattak. De jó nap volt.
Mivel már okos vagyok és ügyes, Zara meg aztán főleg, az iskolával sok bemutatóra járunk. Én még csak ismerkedek ezzel a dologgal, még lámpalázam van, de mondta Anya, ha már még ügyesebb leszek, akkor én is aktívan részt vehetek ezeken. Addig csak szurkolok Zarának, aki viszont nagyon ügyes! Az ÉN tesóm.
Nemrég voltunk beteg gyerekeknél, és nekik tartottunk bemutatót! Az volt nekem az első! Úgy izgultam, de hamar feledtették velem, mert a sok kisgyereknek megengedték, hogy megsimogassanak engem. Mivel tudtam, hogy betegek, még jobban viselkedtem, mint máskor szoktam, ezért nagyon sokan megsimogattak, és olyan jó volt látni az örömöt az arcukon. Hamarosan megint megyünk oda, akkor már ismerni fognak, így biztos még szívesebben megsimogatnak, mert már tudják, hogy tőlem nem kell félni.
Most hirtelen ennyi jut eszembe az eddig velem történtekből, de ígérem nektek, mindig jelentkezni fogok újabb mesékkel, hogy nyomon tudjátok követni, mi történik velem! Én szívesen mesélem, remélem ti is szívesen olvassátok!
Anya megígérte, hogy a rólam készült képeket is mindig meg fogja mutatni nektek, így a meséhez kép is fog tartozni!
Jó szórakozást mindenkinek!
Köszönöm, hogy elolvastátok
Üdv: Kalóz”
