Mázli – gazdis
Mázli egy 2 év körüli westie keverék kan kutyus. A 2-es főút mellett találták; megtalálója adta át gondozásunkba. Koszos volt, bolhás és büdös, de szerencsére egészséges. Most már Nagykanizsa és Budapest között ingázik családjával, akik oda vannak érte teljesen.
2011.11,14
GIZMÓÓÓÓÓ, azaz új nevén MÁZLI, most már biztos otthonra lelt. Gratulálunk neki és új családjának és sok sok együtt töltött, boldog évet kívánunk. Egy ilyen kis macsó-westiemixnek csakis ilyen szuper hely jár! 
Mázli vagyok, körülbelül 2 éves Westie-imitátor, és már gazdis. Anyukám vagy apukám westie volt, de szerintem nagyon hasonlítok valamelyikükre. Meg igazából ez tesz különlegessé, hogy kicsit kisebb vagyok, mint a többi Westie, akit ismerek, de a hangom legalább akkora. Tudjátok, szokták mondani, hogy kicsi a bors, de erős. 🙂 2011. október 29-én kerültem a mostani gazdáimhoz, ők adták nekem a Mázli nevet ( a WRH lányok Gizmónak szólítottak). Igazából tényleg mázlista vagyok, hogy előtte körülbelül két héttel egy hölgy megtalált az út mellett kóborolva, és átadott a WRH-s lányoknak. Ott is nagyon jó volt nekem, végre meleg fekhely és finom ételek és kutyabarátok. Aztán egy véletlen folytán a gazdim olyan munkahelyre került, ahol a főnöke a Cerberos Állatvédő Egyesület tagja volt. Innentől már adott volt, hogy tudtak rólam, és leszerveztek egy találkozót nekünk. Emlékszem, az elején még meg voltam illetődve, nem annyira tudtam mi történik velem, meg hát valljuk be, azért az emberekben sem bíztam annyira. De aztán hamar összebarátkoztunk. Az új gazdim jófej volt, már az első este megengedte, hogy az ágyban alhassak. Akkor már tudtam, hogy jó helyem lesz itt. Képzeljétek vele vonatoztam életemben először. Mivel ő nem budapesti, ezért hazamentünk vidékre, hiszen úgy gondolta, hogy mivel ott van a családi ház, és jobb a levegő, jobb helyem lesz ott. Direkt jól viselkedtem a vonatúton, hogy lássa nem vagyok én rossz fiú. Emlékszem, mikor 4 óra után leszálltunk a vonatról, akkor találkoztam a másik két gazdimmal. Igazából meglepetés voltam. A gazdim apukája (most már csak a falkavezér:D) először nem is jutott szóhoz. Aztán fogtuk magunkat, és elmentünk nekem bevásárolni. Én még soha sem kaptam előtte ennyi mindent, mint akkor. Egy rakás színes játék, meleg takaró, finomabbnál finomabb tápok és jutifalatok, és ami a legjobb, hogy külön nekem is főznek azóta. Jó itt lenni. Emlékszem, 5 és fél kiló voltam, mikor vidékre költöztem. Most 8 kiló vagyok, sokkal fehérebb és puhább a szőröm, és ha tükörbe nézek azt mondom: húha Mázli, te aztán fess kisfickó lettél. Bár a lányoknak már nem akarok tetszeni, mert a gazdik ivartalanítottak, de én így is jól érzem magam, hiszen legalább miattam nem fognak kiskutyák az utcára kerülni és egészségesebb is leszek. Bevallom őszintén, valamilyen oknál fogva, a többi kutyát nem kedvelem. Egyedül a Pötyit, ő egy foxi, és elég jámbor. Gondolom ezért jövök ki jól vele. Nem értem a gazdi miért kiabál rám, ha megmorgok egy másik kutyát. Csak azért teszem, mert vakmerő vagyok. Ekkor a gazdi mindig azt mondja, hogy majd csak nézegetek, ha egyszer jól beleharapnak a hátsómba. Eddig szerencsére még nem fordult elő. Már alig várom a nyarat. Megyünk a Balcsira. Már voltam egyszer, nagyon tetszett. Nagyot futottunk a kertben, csak képzeljétek titokban találtam egy rést a kerítésen. Ott pont kiférek, de van egy sanda gyanúm, hogy a gazdik be fogják foltozni a lyukat. Bár igazából nem szeretnék elszökni tőlük, csípem őket. Kedvesek velem, és örülök, hogy egy ilyen szerető családot kaphattam. Na de most mennem kell, mert tele a poci, itt az alvás ideje. Majd még jelentkezem! Üdv, Mázli
