Chester – R.I.P.

Chesterről külföldre költözés miatt mondott le régi családja, így a WRH gondozásába került. Az orvosi vizsgálat során megállapították, hogy kölyökkorában valamilyen állkapocs betegség következtében az egyik oldalon megvastagodott az állkapocs-csontja. Jelenleg ez semmilyen kellemetlenséget vagy fájdalmat nem okoz, de a jövőben is oda kell majd figyelni erre. Becsült életkora szerint 2-3 év körül van, oltott, chipezett. Jobb mellső mancsán le volt szakadva az egyik karom, ezért került a kötés a lábára. Azóta ideiglenes befogadójánál feloldódott, igazán kedves kis fickó. Átesett az ivartalanításon és a hátsó farkasköröm eltávolitáson is.

2013.11.09.

Chester délutáni szieszta közben, immár gallér nélkül, varratszedés után, oltással ellátva 🙂

2014.01.05.

Gazdihoz költözött.

2014.11.15.

A WRH 2014-es szépe! Nem véletlenül ❤ Chester, az oroszlánkirály.

2015.01.05.

Sziasztok!Chester ma egy éve hogy hozzám került.Nagyon sok mindenen estünk keresztül jó és rossz dolgokat is beleértek.Akkor kezdjükElső nap mikor találkoztunk Pesten már éreztem hogy ő az igazi.Vikiék lejöttek hozzánk 2014.01.04.-én és mondták hogy holnap tudnák átadni Chestert.Nagyon boldogok voltunk! Egyből rendeltük a kaját, porázát, nyakörvét stb..Másnap találkoztunk is Vecsésen az állomáson ott aláírtuk na szerződést stb..Chester élvezte első vonatozását.Hazaértünk és kezdődött irány egy hosszú séta fotók.Másnap megettünk egy csomag madáreledelt! Rá egy hónapja elmentünk egy sétára a Népligetbe csoportosan és akkor elengedtem és visszajött első szóra.(nagyon boldog voltam hogy ilyen jól összeszoktunk)Kukázás hát ilyen volt egy párszor de leszoktunk rólaFebruár Hónap:Trükkök tanulásaPacsit jobb és bal lábbal Fekszik Ugat NyolcasSzlalomÉs elérkezett a nagy utazás!Kicsit félve de elindultunk Erdélybe kutya , táskák stb. és vonattal mentünk.Nyár:Balatoni nyaralás4 hét távollét Chestertől! (de kibírtuk találkozásunkor a nyakamba ugrott!)Wrh szülinap!(Na akkor erről egy kicsit többet)Reggel indultunk hajnalbaOdaértünk hideg volt és rossz idő (de csak az elején)JELENTKEZTÜNK a SZÉPSÉGVERSENYRE!Vettem egy pár tombolát és azzal nem nyertünk semmit!Nagyon hajtottunk a kutyasulira! Szépségversen elkezdődött mentünk trükköztünk!A végeredményként mindenkit felsoroltak csak minket nem! DE Viki után a nevünket nagyon MEGÖRÜLTÜNK! És a kutyasuli!Nyereményeink:TálTápJátékokWRH-s tányérSamponKutyafekhelyÉs a kutyasuli akkor erről is egy kicsit:KUTYASULi Akela:Első napunk a tanfolyamon 2-en voltunk és után már csak mi voltunk így magánóráink voltakMegismertük: Andit,Zolit,Zsoltit, és Attilát, is nagyon jó fejek! Segítőkészek és bármi HÜLYE kérdésem volt válaszoltak!Letelt a 6 hét NAGYON gyorsan! És jött a vizsga! Nagyon nagy izgulással és sok drukkal! De sikerült! 78%-al!Karácsony:Első karácsonyunk volt együtt és nagyon boldogak voltunk! Szülinapom:Kaptam fincsi torát és még tortát.Ja és Most szombaton voltuk az ÉV első sétáján a WRH csapattal! Sok rohangászás kaja ! Nagyon köszönjük hogy Chestert nekünk szántátok és hogy megtaláltunk benneteket!

2020.01.30.

Sajnos rossz hírekkel érkezünk ismét. 🙁
WRH Chester, a kis Maki, sokunk kedvence a napokban átkelt a szivárványhídon. Váratlanul, rövid lefolyású betegség miatt ment el, hihetetlen űrt hagyva maga után családjában. 🙁
Igazi egyéniség volt, aki a korai WRH rendezvényeken rendszeresen megdobogtatta a szíveket, még WRH szépe versenyt is nyert. ❤
Legyen neked könnyű a föld KisMaki, vigyázz a kisgazdidra és ránk a többiekkel fentről.