Csipetke (Csipi) - R.I.P.

Csipetke (Csipi) – R.I.P.

12 éves kora ellenére az Illatos útra került be ez a kis kedves öreglány. A gazdája elhunyt, az örökösök pedig nem tudják gondozni őt. A családnak felajánlottuk a segítségünket, de érthetetlen okból az ebmesteri telepet választották. Valószínűleg úgy gondolták, egy ketrecben jobb helye lesz ennek a csupaszív kutyusnak, mint hogy egy családi környezetben várja egy új szerető család jelentkezését, aki élete végéig gondját viseli. De nem menekülhetett a család melegétől, mert mi azonnal felvettük a teleppel a kapcsolatot, és rohantunk papírozni, nehogy rossz kezekbe kerüljön. Csak ivartalanítás után lehetett elhozni, ezért megvigasztaltuk, hogy már csak egy napot kell a ketrecben töltenie. Így másnap már rohantunk is érte, hogy minél előbb a fedélzetre kerülhessen. Timi doktornéni alaposan kivizsgálta. Szerencsére szívféreg negatív és korához képest jól van. Viszont a röntgenen jól látszik egy kezdődő porckorong sérv.  Emiatt a lépcsőzést, fel le ugrálást kerülnie kell. Nagyon kedves, játékos, aktív csajszi. Szobatiszta, lakásban nem rongál. Szeret és tud is pórázon sétálni. Mi bízunk benne, hogy hamarosan neki is eljön az igazi, hiszen egy igazi szeretet bomba.

2020.03.17.

Csipike ma elköltözött ? Neki is sikerült…..Örökösöknek nyűg, Mòniéknak pedig a mindene lett. Mert vannak még Angyalok! ?Köszönjük Nektek!

2021.01.23.

Szomorú hírt kaptunk megint ? WRH Csipetke itt hagyta a földi életet és már odafenn rohangál a kutyapajtikkal. Kicsi teste elfáradt és mennie kellett.? Köszönjük nektek Mòni, hogy csodálatossá varázsoltátok Csipike utolsò évét.Hiányozni fogsz! ??