Bandi - R.I.P.

Bandi – R.I.P.

Múlt hét pénteken az Egri Állatvédők kérték a segítségünket, egy idős Westie kutyus ügyében, akit ”a halál torkából mentettek” meg. Bandit úgy találták az út szélén kiszáradt, szörnyen elhanyagolt állapotban. A fenekét, és környékét beköpték a legyek, minden túlzás nélkül kukacok bújtak elő a számtalan álltaluk rágott lyukból. Mindezek mellett eltörpül, hogy fülei gombásak, farkaskörme már egy centire belenőtt a húsába, fogai katasztrofális képet alkotnak. A kutyus nem volt ismeretlen az állatvédőknek, mert már több esetben vitték őt haza, de ennyire szörnyű állapotban még ők sem látták eddig. Bandi egy chipezett 14 éves szebb napokat is látott ivaros kan kutyus, akit a gazdája gyerekvállalás miatt passzolt le a nagyszülőknek, akik idézem: „nagyon szeretik az állatokat” Hogy nézne ki ez a kutyus, ha nem szeretnék, kérdem én? Természetesen most sem mondtunk nemet, annak ellenére, hogy tele vagyunk szenior mentetekkel, akiket sajnos nagyon nehéz örökbe adnunk. Azonnal kontaktot kértünk a tulajdonoshoz, aki lemondott Bandiról a Fajtamentés javára. Köszönjük a lányoknak, hogy a papírmunkába is segítettek. Tehát vasárnap még Egerben megkapta az alap orvosi ellátást, és kedden már érkezett is a WRH fedélzetére. Még aznap Timi dokinéni vért vett tőle, ismét kipucolta a fülecskéit, és szívféregre is leszűrte. A laborja is hagy bőven kívánnivalót maga után. Hála istennek a teszt negatív lett, de ami még feltűnt nekünk, hogy iszonyatosan csúnyán megy, oldalazva, és az egyik hátsó lábát alig terheli. Nyilván iszonyatosan fáj a nyüvek rágta hátsója, de annyi tapasztalattal azért rendelkezünk, hogy láttuk itt más is van…. Szerdán reggel az Állatorvos Tudományi Egyetemen kezdtünk, ahol röntgen készült róla. A furcsa járásának az oka, egy régebbi traumából fakadó letört combcsontfej, ami rosszul forrt vissza, így minden lépés fájdalommal jár neki, kitudja mióta él így!? Csilla doktornéni a röntgen után ismét átmosta a lyukakat a hátsóján, és egy csinos kis kötést is kapott. Jelenleg a Mimóza panzióban lábadozik, ahol Ágota kezelgeti Őt, ami nem egyszerű, hiszen erős fájdalmai vannak (persze ezekre kap fájdalomcsillapítókat).

2020.07.23.

Tegnap Bandi kontrollon járt Timi dokinéninél. Elnézést a rossz minőségű képért, de Bandi úgy meg volt sértődve, hogy nem volt hajlandó a kamerába nézni. ? Szóval a közérzete sokkal, de sokkal jobb, fülei szépen javulnak, a bőre is egyre szebb, meg is ultrahangoztuk, hála istennek ott sem látni semmi tragikusat, csak a korának megfelelő pici elváltozásokat, ééés!Nézzétek csak meg mekkorát gyógyult a popsija!!! ??? Még várunk egy kicsit, szedi szépen tovább a gyógyszereit, és hamarosan újra nézünk egy vérképet, reméljük ott is hatalmas lesz a pozitív változás.Mindez nem jöhetett volna létre, ha ti nem támogattok, és persze Ágota gondos kezelése nélkül. ❤❤❤

2020.08.14.

Természetesen a színfalak mögött folyamatosan dübörög Bandi rehabilitációja. Múlt héten szemészeten járt az öregfiú. A szemei korának megfelelő állapotban vannak, viszont egyik szemhéjján egy igen nagy szövetszaporulat található, ennek eltávolítására jövő héten kerülhet sor, mivel képzeljétek el a tragikus laborja mára már megfelelő értékeket mutat!!! ❤️De a korára való tekintettel a ketyegőjére is ránézettünk ultrahangal, és az is egészségesnek bizonyult, szóval indulhat a műtétek sora. ??

2020.09.221.

WRH Bandi vérképe szépen helyreállt ezért hétfőn áteshetett a már nagyon várt lábműtétjén. Reméljük hamar regenerálódik és végre elfelejtheti a ki tudja mióta fennálló folyamatos fájdalmát. Kérjük drukkoljatok, hogy a kis 14 éves seniorunk gördülékenyen vegye ezt az akadályt is. Nagyon megérdemelne még egy pár boldog, fájdalommentes évet. Hajrá Bandi!❤️

2021.04.13.

Ezzel a hírrel még adósok vagyunk.Tavaly nyáron érkezett hozzánk az Egri Menhely segítségkérése révén, gazdás lemondással, a 14 éves öregúr, szó szerint elképesztő állapotban ?Bekerülését követően rögtön Ágotához került, Ő csinálta végig Vele a teljes rehabilitációt. Meggyógyult a feneke, amit nyüvek ettek, gombás fülei rendbe jöttek, aztán egy szemészeti műtét, majd egy rosszul összeforrott korábbi sérülés miatt combcsont műtét következett, megtörtént ivartalanítása és egy komoly fogászati beavatkozás is. És mindezeket, ez a kis rozoga kutyus hatalmas élni akarással vészelte át. Aki ennyi mindent átél egy mentett állattal, van úgy, hogy már nem tudja elengedni. Így történt ez Ágotával is ? Jó pár hónap alatt, megszerette vidám, korát meghazudtoló kajlaságát, látta mennyire jó a kapcsolata a hatalmas Bosco-val, hozzá nőtt és úgy döntött, Bandit már nem adja senkinek.Szóval, annyi nélkülözés után, Bandi utolsó éveit szeretetben és gondoskodásban töltheti a Gazdájával!Legyetek még sokáig nagyon boldogok így, együtt! ❤

2021.10.01.

A kisöreg elment.Hatalmas űrt hagyott maga után gazdijában és bennünk is.Váratlanul kaptuk a hírt, alig akartuk elhinni, hiszen a westiválon még simogattuk.Ott baktatott Ágota nyomában, a kis ferde járásával, öregesen csillogó szemeivel.Egerből érkezett, ahol a helyi menhely dolgozói jól ismerték, hiszen számtalanszor juttatták már haza. Azon a napon azonban kiszáradva, szörnyen elhanyagolt állapotban találtak rá.Talán emlékeztek, Ő volt, akinek nyűvek rágták a fenekét. Ehhez társult egy eltört combcsont, borzasztó állapotú fülek és szem, benőtt karmok…szóval a puszta létezés is fájdalommal járhatott számára.Az gondatlan gazdáit lemondatták és már robogtunk is érte.Sokkoló látvány volt. 14 évesen. Emlékszem, egész úton sírt.Azonnal TDN-hez vittük, aki kezelésbe vette, majd másnap az Állatorvos Tudományi Egyetemen elkezdődött a kezelések sora.Szétrágott popsija begyógyult, gombás fülei rendbe jöttek, szemészeti műtét, majd combcsont műtét, ivartalanítás és egy komoly fogászati beavatkozás. Ez több állatra elosztva is sok.És mindezeket, ez a cseppet sem fiatal, meggyötört kutyus hatalmas türelemmel és élni akarással túlélte.Kezdettől fogva Ágota viselte gondját, Ő ápolta, minden műtétes időszakot végig harcoltak, közösen.És talán pont ennek köszönhetően, nem is tudta elengedni Bandi mancsait, örökbe fogadta. Lett egy nagyon jó tesója, Bosco a boxer.Öreg korára Bandi’bá végre célba ért, szerették, fájdalmak nélkül, boldogan élt.Ferde járással próbált rohangálni a kutyafuttatóban, kitartóan csinálta a fizioterápiás gyakorlatokat, ügyesen használta a dog-activityt, szóval szinte hihetetlen mértékben összeszedte magát.Ágota imádta, viccesen kajla tudott lenni a morgós öreg medve. De a sok szenvedés nyomot hagyott apró testén.Elfáradt.Váratlanul rosszul lett és egy este, csendben elaludt.Neked többé nem fájhat semmi Bandi, mindig a szívünkben élsz???