Leónidasz - rehabilitáció alatt

Leónidasz – rehabilitáció alatt

Leo szomorú történet végén került godozásunkba. Januárban bekötött zsákban találták, annyira gyenge volt, hogy lábra sem tudott állni. A megtaláló kicsit rendbe tette és megpróbált helyben gazdit keresni neki, de épkézláb jelöltet nem talált, ezért felvette velünk a kapcsolatot és gondjainkra bízta. 10 éves lehet és Vele is lesz teendőnk. Nem igazán hall, az UH vizsgálat alapján TDN a veséjénél is látott eltéréseket, de még várjuk a laborvizsgálat eredményeit. És sajnos szívféreg tesztje is pozitív eredményt hozott😞 Elhelyezését jelenleg megoldottuk, de nagy szüksége lenne egy ideiglenes családra, ahol újra biztonságban érezheti magát, szeretik és gondozzák, amihez minden segítséget biztosítunk. Leo, nevéhez méltóan harcba indul, mi pedig mindent megteszünk érte.

2022.11.11.

Öreg kutyusunk számára még mindig nem sikerült befogadót találnunk!🥺 Talán, mert egyelőre nem egy tökéletesen működő kutya? Pont, mint a legtöbb mentett állat. Vannak dolgok, amiket eddigi életében senki nem tanított meg neki. A szobatisztaságot tanulnia kell és szoknia kell az ember pozitív oldalát, de ezt csak türelemmel és kitartással lehet megvalósítani. Tényleg nincs senki 🤔, aki segítene Leo-nak ebben? Ráadásul orvosi szempontból is nehezebb dolgunk lesz Vele, hiszen szív és bőrférges is. Ez egy elhúzódó kezelés, ami komolyabb anyagi terhet jelent számunkra.

mde