
Marley – gazdikereső
Marley is a majdani új gazdi reményében került hozzánk. Addig azonban bőven akad még dolgunk Vele. Éppen csak elmúlt 5 éves, egészségileg rendben van, jelenleg még ivaros. Viselkedését tekintve igen határozott jellem. Morog ha valami nem tetszik neki, morog ha más kutya a közelébe megy, teljesen figyelmen kívül hagyja ha rászólnak, pórázon lázadozik, utcai ingerekre rá van pörögve, kajával is csak minimálisan motiválható. Egyszóval megy a saját feje után. Ennek egy része talán még a megváltozott helyzetnek köszönhető, mindenesetre olyan ideiglenes befogadóhoz helyeztük el, aki szakemberként próbálja helyre billenteni Marley agyát. Hálásak vagyunk Lilinek, hogy vállalja a kis renitens fejlesztését, az eredményekről folyamatosan hírt adunk.

2025.01.30.
Ne csupán a kép alapján dönts, kérjük figyelmesen olvasd el a posztot Marley 5 éves, igen határozott jellemű, már ivartalan kan. Ideiglenes befogadója rengeteget dolgozik a fejlesztésén. Kutyasuliba járnak, próbálja minél több olyan szituációba belevinni, amiről a kezdetekben tudtuk, hogy nem tetszik neki és morgással jelez. Marley már remekül viselkedik, imád játszani és az összeszokást követően kibontakozott a bájos énje is.
Lakást ugyan nem őriz, bent csendben van, de ha izgatott azért szereti hallatni a hangját. Olyan gazdit szeretnénk találni számára, aki egy apró fehér testbe bújt, igazi karakán, vagány kutyát képzel el társának és ennek megfelelően tud is vele szabályok szerint élni.
Marley ideális esetben egyedüli kutya lenne, sem kezdő kutyásnak, sem idős embernek, sem kisgyerek mellé nem megfelelő választás

2025.02.12.
Gazdit keres Marley, aki frissen kozmetikázva, türelmesen ült modelt a kamerának. mégse egy cuki kép alapján dönts, kérjük figyelmesen olvasd el a posztot
Marley 5 éves, igen határozott jellemű, már ivartalan kan. Ideiglenes befogadója rengeteget dolgozik a fejlesztésén, aminek most már látszik a komoly eredménye. Kutyasuliba járnak, próbálja minél több olyan szituációba belevinni, amiről a kezdetekben tudtuk, hogy nem komfortos számára. Marley már remekül viselkedik, imád játszani és végre megismerhettük milyen a szófogadó és bájos énje.
Lakást ugyan nem őriz, bent csendben van, de ha izgatott azért szereti hallatni a hangját. Olyan gazdit szeretnénk találni számára, aki egy apró fehér testbe bújt, igazi karakán, vagány kutyát képzel el társának és ennek megfelelően tud is számára szabályokat állítani. Ideális esetben egyedüli kutya lenne, sem kezdő kutyásnak, sem idős embernek, sem kisgyerek mellé nem megfelelő választás.

2025.03.13.
Micsoda tekintet Gazdit keres Marley, az 5 és fél éves, határozott jellemű, ivartalan kanocska.
Mégpedig olyat, aki egy apró fehér testbe bújt, igazi karakán, vagány kutyát képzel el társának és ennek megfelelően tud is számára szabályokat állítani. Most látjuk rajta igazán, mennyire nem ugyan az a kutya, aki érkezésekor volt és morgott mindenért. Ideiglenes gazdija csodás munkát végzett, a nehezen kezelhető fiúcskából mára egy kedves és szerethető kutyát varázsolt. Alig 1-2 szituációban méltatlankodik, de azt sem gondolja komolyan. Kocsiban már csendben utazik, inkább csak motyorog. Szeret dumálni labdáért, kajáért vagy ha nem figyelnek rá
Ideális egyedüli kutya lehetne, ahol minden figyelmet Ő kap.

2025.04.07.
A kisherceg a kedvenc foteljében pózol. Marley készen áll, hogy elkezdje a gazdis életet de vajon lesz-e rá jelentkező ? Olyan gazdit keres, aki egy apró vagány terriert képzel el társának és tud is vele szabályok szerint élni. 5 és fél éves kan, oltásait megkapta, ivartalanítottuk, szemét csepegtetni kell. Túlzás nélkül elmondható róla, teljesen megváltozott. Ideiglenes gazdija rengeteg munkát fektetett a nevelésébe, így az első évek rossz beidegződéseinek nyoma sincs. Stabil, megbízhatóan viselkedik, az állatorvosnál is ötösre vizsgázott. Ha figyelmet vagy labdát szeretne, inkább csak motyorog. Kocsiban csendben utazik, lakásban békés, nyugodt kutyákkal problémamentes.
