Micha - rehabilitáció alatt

Micha – rehabilitáció alatt

Egy amúgy is feladatokkal bőségesen teletűzdelt napunk végén jött a hívás. A Szurkolók az Állatokért csapat tagjai találtak egy szörnyű állapotú westiet. Habozás nélkül vállaltuk, hogy átvesszük, Ők pedig elhozták nekünk, amit hálásan köszönünk! Micha lett a neve. Egy teljesen összezavarodott, rémült, mocskos kisfiút kaptunk, aki harapdálva próbálta védeni magát. Ekkor még nem tudta, hogy mostantól ilyesmire nem lesz szüksége. Másnap alapos kozmetika után már egy nagyon sovány, remegő, de cuki fiúcska ült az asztalon. A vizsgálaton még biztosra mentünk és kapott egy kis szájkötőt, de Micha tiltakozás nélkül, együttműködően viselkedett, egy hangja sem volt. A 2 évesre becsült kisfiú kapott chipet, oltást, kiszedtük a kullancsait és füleit is kipucoltuk. Szerencsére szívféreg negatív. Már biztonságban van, de villámgyorsan megoldást keresünk az elhelyezésére, ahol teste és lelke is gyógyulhat.