Ricsi #59769
Ricsi #59769
Egy kedves arccal kezdjük a 2026-os évet. Ez a Westie jellegű kutyus a tavalyi év utolsó napján került gondozásunkba. Ki tudja mióta csatangolt Karcagon, chip nem volt benne. Köszönjük a Kóbor Szívek Állatmentő Alapítványnak, hogy a segítségére siettek.1 év körüli, ivaros kan. Ricsinek neveztük el. Borzasztóan elhanyagolt állapota ellenére az első kivizsgálás nem derített fényt kirívó problémákra. Oltási programját elkezdtük, kozmetika következik. Jelenleg keressük a megoldást ideiglenes családba helyezésére, Ricsi még nem örökbe fogadható ! Ivartalanítását a közeljövőben tervezzük.
2026.03.28.
Ricsi egy olyan környezetből lett mentve, ahol semmi jó nem várt volna rá, amíg csak él.
Már a legelső találkozáskor feltűnt, hogy a szörnyű állapot mögött, egy mennyire kedves és nyugodt kiskutya bújik meg.
Andi egy igazán hozzá illő társat keresett. Ricsivel ideiglenes befogadásként indultak egy közös úton, tudta, hogy a panzióból hozzá kerülő kisfiúnak, gyakorlatilag mindent neki kell majd megtanítania és Ő fogja megismertetni, a számunkra normális világgal. Mára Ricsi egy teljesen más kutya lett.
Megérzéseink most sem hagytak minket cserben, sikerült mindkettőjük számára megtalálni az igazit
.
Az ivartalanítást követően, számunkra is nagy boldogság volt
aláírni az örökbefogadási szerződést.
„Amikor megláttam az első posztot Ricsiről, még nem gondoltam, hogy 1 hónappal később belép az életembe és onnantól elindul a közös történetünk. Kezdetben nagyon félénk volt, szinte ki sem lehetett mozdítani a kanapéról, 2 napig nem evett, alig ivott és hiába vittem ki a kertbe, láthatóan nem érdekelte a kinti világ. A helyzet akkor kezdett változni, amikor elindultunk felfedezni a környéket. Ricsit mintha kicserélték volna, az első séta után végre evett, otthagyta a kanapét és onnantól kezdve érdeklődve figyelte a tevékenységeimet.
Szerencsére nagyon hamar összehangolódtunk és kiismertük egymás szokásait és rigolyáit. Ricsi engedett a türelmetlenségéből én pedig elengedtem, hogy mindig patyolattiszta legyen az otthonunk és rövidebbre fogtam a reggeli készülődésemet.
Ricsi ma már egy boldog, békés kiskutya, néha-néha már a hangját is hallani, reggelente kedvesen morog amikor meglát, egyszer-egyszer megugatja az utcán sétáló kutyákat, lelkesen üldözné a macskákat (ha hagynám) és ha elindulunk sétálni, akkor minden „vadcsapást” végigszimatol. Nagyon szeretem a nyugodt természetét, ahogy leül és várja, hogy más kutyák barátkozzanak vele. Bárhova megyek vele, mindenhol a figyelem középpontjába kerül, annyira kedves és barátságos, annyira „mosolygós”, hogy még a kisgyerekek is bátran megsimogatják. Imádom amikor hanyatt dobja magát, mancsai a 4 égtáj felé és békésen szundikál miközben én dolgozom.
Ezer okom van Ricsit szeretni, de egy biztos, hogy ma már el sem tudnám képzelni az életemet nélküle.
Köszönöm Zolinak és Gábornak a sok hasznos és praktikus tanácsot és hogy bármikor, bármilyen fura kérdéssel kereshettem őket. És legfőképpen köszönöm nekik Ricsit, hiszen ők ismerve engem és a frissen mentett kutyát, bíztak benne, hogy passzolni fogunk. És igazuk lett
”
Minden kutyánk oltva, chipezve és ivartalanítva (vagy ivartalanítási kötelezettséggel) fogadható örökbe. Kérjük, mielőtt jelentkezel, olvasd el az Örökbefogadás menetét.