Klubvezető

Harmath Katalin

Polgári foglalkozásom: Számviteli és humánpolitikai referens

Kutyáim: A 2009-ben született Kókusz, és a 2005-ben született Peggy (örökbe fogadott) Westiek.

Az állatszeretetem gyermekkoromban elkezdődött, mikor megkaptam Charlie nevű középuszkáromat. Őt követte Alex, aki egy Dobermann volt. Sajnos mindketten kevés ideig voltak velünk, el kellett engedni őket a szivárványhídon túlra. A kutyák mellett persze mindig is voltak macskáink is. 2009-ben került hozzánk Kókusz. A kutyakozmetikába járás rendszeres dolog lett nálunk. Látva, hogy a kozmetikus milyen gyönyörű munkát végez, elhatároztam, hogy ezt nekem is meg kell tanulnom. Ekkor elvégeztem a Kutyakozmetikus képzést.

2012-ben találtam meg a netem a WRH oldalát, ahol tüzetesen végigolvastam mindent. Ebből megtudtam, hogy nagyon nagy szükség van Önkéntesekre, Ideiglenes befogadókra, illetve Támogatókra, akik nélkül nem lehet a mentett kutyák rehabilitációját ellátni és ezeknek a kutyáknak az orvosi kezelését finanszírozni. Rögtön megkerestem Attilát és írtam neki, hogy tagja szeretnék lenni a Támogatói Klubnak és bármilyen módon segíteni. Sok-sok rendezvényen vettem részt a WRH színeiben, és ez által megismertem sok más állatvédő szervezetet is. Fontosnak tartom az állatvédelmet, ezért 2014-ben leraktam az Országos Állatvédőrség által szervezett Állatvédőr vizsgát. 2015-től a Támogatói Klub adminisztrációját végzem és remélem, hogy a jövőben egyre többen támogathatjuk mind anyagilag, mind egyéb módon a segítségre szoruló mentetteket.

Kovács Attila 

Polgári foglalkozásom: Lassan 10 éve vezetem Budaörsön a Fogadó a magyar királyokhoz vendéglőt egy régi jóbarátommal, ahol kutyás vendégeknek alapból jár a friss víz és a jutalomfalat.

Kutyáim: 3 Westie kislány Padmé, Zoé, Shila és egy Beagle fiúcska Joker. A falka vezére rangban és korban a „csókkirályi”címet birtokló Padme. Őt követi „lustimusti” Zoé, akitől-harapáshibájának köszönhetően-egyetlen sarokban kuksoló pók sem lehet biztonságban.Az erkélyről „forgalomirányító” Shila szintén 2004-es évjáratú grácia,akinek-bundázata alapján-bárány vér is csörgedezik az ereiben. (ők hárman „apás-anyás” hétnek megfelelően felváltva vannak velem) Végül de nem utolsósorban a „bélpoklos” kisöccs Joker, a 8 évesnek „becsült” Beagle fiúcska, akit a párom 6 évvel ezelőtt fogadott örökbe az érdi menhelyről.

A WRH-val 2011 végén találkoztam először a Facebook-számomra egyetlen-értelmes funkciójának köszönhetően. Egy szörnyű állapotban lévő Illatos úti Hegylakó képe köszönt vissza az oldalamról. Abban a pillanatban világosodott meg bennem az érzés,hogy óriási tévhit volt részemről,hogy ezek a drága kis fehér pamacsok nem kerülhetnek bajba. Be kellett látnom,hogy ugyanúgy ki vannak szolgáltatva az emberi kegyetlenségnek („jobb” esetben csak felelőtlenségnek), mint az összes többi csodálatos négylábú barátunk. Mivel addig is „szériafelszerelés” volt a kocsimban a chipleolvasótól kezdve a jutalomfalaton át a pórázig minden, ami segíthet egy kóbor kutyát hazajuttatni, teljesen világos lett a számomra, hogy ebben a csapatban a helyem. Felvettem a kapcsolatot Hatvani Vikivel és –a felajánlásom után – elvállaltam az akkor még gyermekcipőben járó Támogatói Klub megalapítását és megszervezését, amit azóta is életem egyik legnagyobb megtiszteltetéseként élek meg. Varga Gábor barátunkkal összefogva nekiálltunk a „munkának” amely a rengeteg pozitív élmény mellett ugyan sok buktatót is rejteget magában, de a megmentett kis Hegylakók és a csodálatos közösség kárpótol mindenért!
Csatlakozzatok Hozzánk és érezzétek át amiről írok! Hegylakós Köszönet!