„Ott kezdődik a nagyemberség, hogy az ember észreveszi,
hogy mások is élnek a földön őkivüle, és amit tesz, úgy teszi,
hogy nemcsak magára gondol, hanem másokra is.”
Szabó Magda
Miért is jó ideiglenes befogadónak lenni. Sokan kérdezitek, mi a jó abban, hogy megszeretsz, gondozol egy kutyát, majd tovább adod. Valóban, ha csak ezt a folyamatot nézzük nem tűnik túl örömtelinek. De nézzünk a mélyére egy kicsit jobban ennek az önzetlen tettnek.
A WRH nonprofit szervezet és nem rendelkezik menhellyel. Tehát ha jön egy bejelentés, hogy egy westienek a segítségre van szüksége, az első gondolatunk, hogy hol tudjuk elhelyezni. Itt jönnek képbe az ideiglenes angyalok. Az ő szerepük a legfontosabb, ők teszik a legtöbbet a gazdira váró kutyusokért. Ők ismerik ki, ápolják, gyógyítják meg testileg, lelkileg, szocializálják, tanítgatják őket és a legfontosabb, hogy otthont adnak egy kutyának, akinek eddig sok esetben nem volt. Ideiglenes befogadók nélkül nem működhetnénk, a WRH sikere nagy mértékben bennük rejlik.
Az ideiglenes befogadónak minden segítséget, támogatást biztosítunk (tanácsadás, fuvar, táp, gyógyszerek, állatorvosi ellátás, felszerelés), ami a hegylakók teljes rehabilitációjához szükséges. Tehát az ideiglenes angyalnak az idejéből és energiájából kell áldoznia a gondozott kutyusra valamint a szeretetet, törődést nyújtania neki. Tudjuk ez utóbbi kettő a legnehezebb része, de önzetlen szeretetre vall, ha segítesz egy árva léleknek.
A WRH Budapesten és környékén keresi azokat a kutyabarát embereket, családokat, akik tudnák vállalni ezt a nemes feladatot és reményt tudnának adni a gazdi nélküli Westieknek. Akik esetleg messzebb laknak más módon is tudnak segíteni, hiszen műküdik egy támogatói klubunk is. Illetve a kisebb menhelyek is nagy örömmel fogadnák a segítségüket lakókörnyezetükben.
LÁSS A SZÍVEDDEL, LEGYÉL TE IS IDEIGLENES ANGYAL!
Megosztjuk veletek pár WRH ideiglenes angyal gondolatait, érzéseit, akik már segítettek egy, kettő vagy egy tucat hegylakón.
Kazay Judit, Tücsök, Ron és Inci angyala: Gondoskodni, szeretni, foglalkozni egy kutyussal nagy örömöt jelent. Társaságukban egy percig nem érzem magam magányosnak. Ami a legfőbb a rajtuk való segítés, és mert jónak lenni jó. Aki nem tud egyedül, teljes felelősséggel vállalni egy kutyust, annak csak ajánlani tudom ezt a segítő tevékenységet. Nem vagy egyedül, mert egy kiváló csapat áll melletted, akik mindent megtesznek a mentett hegylakókért. Jó segíteni nekik és látni ahogy kibontakoznak és az elválás szomorúságát feledteti, hogy tudod jó helyre került. Szóval ideiglenes gazdinak jó lenni.
Végh Zsuzsanna, Bora angyala: Többször éreztem már, hogy szívesen segítenék másokon, csak nem tudtam, hogy hogyan és milyen irányba induljak el… Aztán valahogy leszűkült a kör… Rájöttem, hogy sokkal szívesebben segítenék állatoknak mint az embereknek(tudom lehet ez tök gáz, de úgy gondolom, hogy az állatok totálisan ki vannak szolgáltatva nekünk, embereknek és emiatt döntöttem inkább mellettük). Mindig is kutyás voltam. Egy baráton keresztül megismertem Bolkát, aztán Zümit (mind a ketten WRH-s kutyik) és sokat meséltek a gazdik a WRH-ról, a fajtáról meg magáról az ideiglenességről. Aztán egyszer csak jött egy érzés, hogy akkor vágjunk is bele. A párommal közösen Bora gazdái lettünk 2 hónapra (sajnáltuk, hogy csak ilyen rövid időre, de hála istennek saját baráti körünkben Bora végleges gazdikra lelt, így nyugodt, de persze fájó szívvel adtuk oda). Az első izgulós percek, be voltam tojva hogy mi lesz, vajon mit fogunk kezdeni egymással, nem is hall, ki tudja mit csináltak vele, mégis honnan induljunk el? Csodás időszak volt ahogy a kis zárkózott lénye egyre jobban nyílt ki. Napról napra hétről hétre jobban elengedte magát és mikor egy hónap után először a hátán aludt az volt az igazi nagy boldogság J aztán jöttek az apróságok, kaja kunyerbálás, rohangálás a lakásban, gazdi követése mindenhova hogy tutira rálépjünk 😀 és csak sorolhatnám… Egyre jobban kezdtünk hozzá kötődni de tudtuk, hogy az a helyes döntés ha végleges otthonra lel. Mi az indulásban segítettünk es ez jó, jó érzés segíteni valaki olyannak, akinek az egész kis élete arról szól, hogy boldoggá tegyen minket, embereket…
Somogyi Kornélia, Hugo angyala: Hugo Boss, ha tudna beszélni, vajon mit mesélne arról az együtt töltött két hétről…? Mindenesetre én, mint idimami szerintem nagyot hasaltam . Túl azon, hogy már első éjjel az ágyamban aludt, hogy széttépte a búráját, hogy Kamillával magukra döntötték a létrát ( ezt akkor be sem mertem vallani), hogy közelharcot vívtam a szomszédokkal, hogy búcsúzóul majdnem kiharapta a szememet, nekem szép volt, és soha nem fogom elfelejteni ezt a kutyát. Talán nem kellett volna elköltözése előtt már három nappal rázendítenem a monológomra, miszerint mennyire sajnálom, hogy nem tarthatom meg, és milyen rossz lesz nélküle nekem. Persze zárójelben mindig megjegyeztem, hogy rá viszont egy csudajó élet vár , ami így is lett. Klassz gazdik, klassz kutyával. Irigykedem.
Vincze Dorka és Morvay Eszter, Bolka, Zümi angyalai és gazdijai: Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy eddigi röpke 25 évem során mi volt a legszebb és legcsodálatosabb dolog az életemben, akkor azt mondanám, hogy a mi Zümink csodálatos felépülése a romokból, mind testi, mind lelki értelemben.. Ideiglenesség.. Maga a szó talán nem a világ legpozitívabb szava, de mégis a legnagyobb élmény a világon. Minden áldozattal, heti -akar több- kontrollra járással, sok aggodalommal is megéri, gigaszeretettel figyeljük és teszünk érte amit csak lehet! Látni napról napra, ahogy felépült Zümzüm a nagyon elfajult allergiájából, tapasztalni a megnyílását a világ felé nap mint nap, bármit megér! Csodálatos érzés amikor közlik egy nagyon hosszú év után, hogy gyógyultnak nyilvánítják és innentől vége a folyamatos kontrolloknak, vizsgálatoknak.. Másfél év után visszanéztem a képeket és csoda ahonnan eljutottunk ide. Nem is engedtük el.. A mi mini gombóc westie kislányunknak igazi kutyus formája lett, enyhe autista jelekkel ugyan, de ez csak még szeretetreméltóbbá teszi őt:) (wrh) Bolkával igazi jó tesók, akik valószínűleg már sosem akarnának egymás nèlkül lenni:) Nem hinném hogy van nálunk büszkébb gazdi a világon!:)
Surányi Andrea, Csillag, Betty és Noni angyala: Miért jó idinek lenni? őszintén szólva nem jó…. önző módon azért mondom ezt, mert mindegyik hozzám nőtt a nálam töltött idő alatt, elkezdtünk egymáshoz kötődni, a falkám is befogadta az új jövevényt, én pedig tudtam, hogy ez a boldogság mulandó. önző emberként nem akartam elengedni őket, szerettem volna magam mellett tudni, hiszen kételyeim voltak, hogy vajon találunk-e nekik is megfelelő otthont, szerető gazdit, fogja-e majd más is úgy szeretni őket, ahogyan én? …. és mégis…. miért jó ideiglenes befogadónak lenni? mert láthatod a csodát, a hegylakós csodát, amelyről már annyiszor írtunk. amikor bőrbeteg, megtört lelkű, megfáradt testű manó érkezik a fedélzetre, az ember szívét mardossa a keserűség, a fájdalom, amiért az a szerencsétlen nélkülözte mindazt a jót az addigi életében, amiről a mi kölykeinknek és nekünk fogalmuk sincs. nincs fogalmunk arról, milyen lehet szaporítós szukaként, fedező kanként élni egy ketrecben, taposva-feküdve a saját ürülékünkben, megvonva a lehetőséget a mozgástól, nincs fogalmunk arról sem, milyen érzés viszkető, csupasz bőrrel élni és dacolni az időjárás viszontagságaival, nem tudjuk milyen az, amikor a fülből bűzös, gennyes váladék csurog, szinte az agyunkig hasítva a fájdalomtól… de ők tudják, mert évekig így éltek… bennünk pedig felébred a könyörület, a részvét, a szánalom, de legfőképpen a szeretet és a segíteni akarás… mert akarjuk mindannyian, hogy x, y, és z is olyan boldog kutya legyen, mint amilyen mindannyiunknál fekszik otthon a kanapén. hátrányos helyzetből indulnak, sokszor reménytelennek tűnik a küzdelem, de az élet bebizonyította, hogy ez a maroknyi csapat, a kitartás, a küzdelem, a hit, a remény és az összefogás, a szeretet csodákra képes. mindannyian tudjuk, hogy mi csak átmeneti állomás vagyunk a mentettek életében, a mi szerepünk annyi, hogy segítsük őket, gyógyítsuk testi-lelki sebeiket, szocializáljuk, hogy minél könnyebben be tudjanak illeszkedni új családjukba, mert őket is megilleti egy saját, boldog család, a szerető gazdi és a puha takaró. tudjuk… mégis nehéz szívvel engedjük saját útjukra őket, hiszen magukkal viszik szívünk egy darabját… mi pedig kicsit belehalunk a távozásukba, azt mondjuk, hogy nincs több zabigyerek, ezt nem bírjuk megemészteni… egészen a következő kis mentettig, akinek a fotóját megpillantva már tudjuk, hogy igen, ő az, most rajta kell segíteni és gondolatban már sakkozunk otthon a férőhelyekkel, az idővel, a családdal… de tudjuk, hogy neki nincs más lehetősége, számára mi vagyunk az esély egy új és boldogabb életre. hát ezért érdemes csinálni, még ha picit (nagyon) belehalunk akkor is…
Csontháné Véber Nóra Anna, Sir Salamon, Mickey, Minnie, Nudli, Lucy, Kriszti, Casanova, Jerry angyala és gazdája: Minden kutya más, így mindegyikkel másért volt jó együtt lenni és segíteni neki. Volt akinél bizalmat kellett építeni, volt akit a városi élethez kellett hozzászoktatni, volt aki harapott, volt akit egészségügyileg kellett kicsit rendbe hozni. Voltak pörgősebbek és voltak kifejezetten belassultak. Viszont mindegyik egy külön kis egyéniség. Nagyon izgalmas és érdekes látni és megélni, ahogy ezek a kis egyéniségek kinyílnak és végül egy gazdi mellett megtalálják a boldogságot. Persze az elválás mindig szomorú, de a tudat, hogy nekik egy jobb élet kezdődik, ad egy kis vigaszt. Később, mikor látom, hogy milyen vidámak a gazdi mellett, boldogsággal tölt el, hogy ennek egy kicsit én is a részese lehettem.
Sajnos a történet nem mindig végződik ilyen boldogan és néha el kell engednünk őket. Ilyenkor az ember kicsit belehal és úgy érzi nem tudott segíteni. De annak a kutyusnak igenis nagy segítség, hogy az utolsó napjait nem egy hideg kennelben kell eltöltenie egyedül, hanem meleg helyen, szeretetben. Visszagondolva jó érzéssel tölt el, hogy ha csak egy kicsit is, de segíthettem és megszépíthettem az utolsó napokat.
Ideiglenesnek lenni sok nevetéssel, néha szomorkodással, de rengeteg szeretettel jár, mert ezek a kis lények nagyon hálásak minden rájuk fordított percért!
Varga Ilona és Rajna György, Derrick és Nita angyalai: Nekünk eddig csak egy idigyerekünk volt. így arról fogok írni, hogy milyen elsőre belefogni egy ilyen fontos dologba. Először is az ember felkészül, hogy nem egy habos-babos kis szőrgombócot fogsz kapni, hiszen ezek a kutyusok testileg és lelkileg is betegek. A valóság viszont minden elképzelésedet képes felülírni. Derrick alig 3-4 hónapos lehetett amikor hozzánk került. Kidobták mert beteg volt. Soha nem felejtem el azt a napot amikor elhoztuk. Vézna kis testét sebek borították és a szag ami belőle áradt az leírhatatlan, szőrzete erősen hiányos volt. Az autó minden ablakát lekellet húzni, hogy eltudjuk viselni a bűzt ami a kis testéből áradt. Ő bekucorodott az ölembe és hazáig meg sem mozdult. Néztem őt és sírtam. Min mehetett keresztül ez a kis ártatlan lélek? Viszont nem volt idő ezen keseregni hiszen a feladat adott volt segíteni kell rajta. Jöttek a kezelések a különböző vizsgálatok sok döntést kellett meghozni néha nagyon nehezeket. Van úgy ,hogy szívedet egy kis időre el kell zárnod, hogy a józan ész dolgozhasson. Minden amit teszel az az ő érdekét szolgálja. Viszont nem vagy egyedül, egy szuper csapat segít , támogat. Egyre lelkesebb leszel ahogy telnek a hetek. Látod,hogy, szépen gyógyul a bőre minden kinőtt szőrszálnak jelentősége van. Gyarapszik a súlya. nagyokat játszik már szobatiszta. Szépen sétál majd eljön a nap amikor póráz nélkül rohangál a többi kutyussal. Éjjel már nem riad fel mert rémálmai vannak. Napról napra jobban van és tudod, hogy egyre közeledik a pillanat amikor el kell engedned. Négy és fél hónap. Ennyi időt töltött velünk. A szívünkhöz nőtt nem kicsit. Az eszed tudja, hogy jó helyre került jó emberekhez, de ott van még is a kétség. Biztosan jó az a hely? Tudnak róla úgy gondoskodni ahogyan mi tettük? Az eszed tudja, hogy igen a szívedet meg úgy sem tudod meggyőzni! De ez így van jól, büszkén nézegeted a fényképeit,kicsordul néhány könnycsepp,de már vár rád egy másik kutyus akinek te jelented az első lépést az új, boldog élet felé.
Gágyor Ramóna és Jani, Zozi, Molly, Mylo és Doxa angyalai és gazdái: Ideiglenes befogadónak lenni különleges szerep , a közösen átélt első pillanatok miatt. Először amikor meglátod, csatakosan, betegen a szemében azzal a pici pislákoló fénnyel, hogy szeretne ő bízni, de nem mer.. Amikor először nem ráerőszakolod magadat, hanem magátol jön a simiért. Amikor először felkapja a fejét a neve hallatán. Amikor már nem vagy a doktor szövetsége a szemében a kezelések alkalmával, hanem már te vagy a biztos pont, akivel átvészel minden akadályt. Amikor először követ végig a lakásban szorosan lépkedve mögötted. Amikor először emeled fel úgy, hogy már nem remeg. Amikor először jutalom a gyógyszer bevétel. Amikor először üldögéltek szépen csendben egymás mellett és nem vár el tőled semmi extrát, csakhogy összeérjen a testetek. Amikor először látod a szemében újra a fényt, hogy elmeri hinni, hogy lehet őt szeretni és a gyógyulási útjának a végén ha igazán erős vagy elengeded mert tudod, hogy a következő is várja már, hogy veled élhesse át az “előszöröket”.
Makker Zsuzsanna és Zsolti, (eddig) 15 hegylakó angyalai, Babett és Zsazsa gazdái: Első igazi ideiglenesezést édesanyámnak köszönhetjük. Tudja hogy imádom az állatokat. Első ideiglenesünk az egyik csapat tagjától kaptuk meg, igaz mi örökbe is akartuk fogadni rögtön. Eleinte furcsa volt hogy újra valakiről gondoskodni kell, de hamar belerázódtunk, igaz ebben a szöszünk tett is. Miután már első gyermekünk nálunk megpihent, így éltük napjainkat. Kedves idi család a környékünkről elment nyaralni, megkértek hogy vigyázunk csöpp idi gyermekükre amíg kipihenik fáradalmaikat. Első perctől csatatérré változtatták a lakást, de egyikre sem lehetett haragudni. Itt gondolkoztunk el itthon és beszéltük át, hogy ha kell segíteni hosszabb rövidebb időre egy szöszre nagyon szívesen vállaljuk.. Ahol egy kutya elfér, ott többnek is van hely, főleg olyanoknak akiket elhagytak, utcára tettek, és csak sorozatbébire tartottak. Első kutyus akinél a felhívást láttam Lilu volt, kis denevér …Lilu Emilyvel érkezett a Siklós-Máriagyűd Állatvédő Egyesülettől. Nagyon bolhásan, gyulladt fülekkel nagyon kis félősen. Babett első reakciója nagyon meglepett, mivel szerintem érezte hogy kis meggyötört test jött így mellé feküdt óvni. Innentől kezdve tudtam azt hogy a mi kis szöszünk rehabilitációs kutyus lesz a mentett kutyák számára. Eleinte nehéz volt nem egy hanem kettő kutyára odafigyelni. Első gazdisodás kicsit nehezen ment, mivel ha velünk van egy darabig törékeny testük akkor megszereti az ember, de tudtam nem lehetünk önzők és egy olyan élet és családot kap amit első perctől megérdemelt volna. Így miután első idink gazdisodott, rájöttünk hogy ha már másként nem, de így tudunk segíteni a csapatnak akik nap mint nap ezeknek a Hegylakóknak segítenek. És a lavina elindult Ma mai nap elmondhatom hogy 12 kutyusnak tudtuk az életét szebbé tenni, kinek sajnos csak rövid időre, de tudjuk az utolsó napjai is szépek voltak (őket nehezebben tudja az ember elengedni), és addig míg bírjuk erővel addig további kutyusoknak szeretnénk menedéket adni, addig míg meg nem erősödnek és szépülnek egy új élet felé, ezt öröm látni. Ideiglenes hegylakóik:
- 2014. május Babett
- 2014. október körül Lilu
- 2014. november Csipke
- 2014. december Elza
- 2015. január 3. Jucus
- 2015. február 7 Rómeó
- 2015. március 31. Poppy
- 2015. április 11. Rozi
- 2015. április 11 Zsazsa
- 2015. május 11 Chuck
- 2015. október 17. Öcsi
- 2015. december 11 Fruzsi
- 2016. január Christofer
- 2016. február Dodó
- 2016. február Nono
Szabó Gábor, Rami, Juci, Julcsi, Emily, Roxy, Lia, Ron angyala és Clyde gazdája: Lássuk csak miért is szeretek ideiglenes befogadó lenni…?
- mert haza hozhatok egy szocializálatlan, koszos, büdös szaporítós kutyát?
- mert az elsō pár napban esélyesen szétkakilja, szétpisili a lakást?
- mert kezelgethetem, és hordhatom dokihoz a szabadidőmben, látom a műtét utáni kellemetlenségeit?
- mert megszeretem, a szívemheznō, és odaadom valakinek, akirōl szinte semmit nem tudok?
- mert utána azon kattogok napokat, hogy vajon jó sora lesz-e, és jól dōntöttem, hogy nekik adtam? Hát ezért….! Mert egy Westiefanatikus idióta vagyok, és mert szeretek a WRH csapatához tartozni!
Darabont-Naszada Edina és Zoli, Artúr, Babett, Honey, Iza, Léna, Poppy, Rico, Zénó angyalai és Berci gazdái: Az 1. WHR szülinapon ideiglenes befogadók lettünk. Zoli írása: “Féltem. Mi lesz holnap, jövő héten, mi lesz, ha túlságosan megszeretem? A félelmem beigazolódott. Megszerettem! 1 hét múlva mondtam, hogy én bizony nem adom vissza/tovább. Fél év múlva már összecsiszolódtunk. Ismerjük egymás gondolatát, napirendjét. Így az első ideiglenest be is” buktuk”. Maradt. Azóta több kis idi szösz járt már nálunk hosszabb-rövidebb időre. Mindegyik kutya más, mindegyik egyéniség. Sok gondoskodást, törődést igényelnek, de megéri. Segíteni egy kis léleknek, aki nélkülünk nem boldogulna. Felemelő érzés, hogy egy kis jót teszünk a világban önzetlenül… Rehabilitáció után, persze néha nehéz elengedni a kutyust, de tudva, hogy jó helyre kerül, nyugodtan adjuk az új családjához. A WRH nem engedi el az ideiglenes befogadók kezét, a kutyus mancsát! Mindig van aki segít, mindig segítünk egymásnak! Minél többen vagyunk mi, segítőkész, jó emberek, amitől jobb lesz a világ, a Westiek számára biztos…”
Tallár Petra, Suzie angyala, Lucas gazdija: Mit jelent idinek lenni? Szavak cikáznak a fejemben… döntés, elfogadás, szeretet, megismerés, kötődés, tanítás és tanulás, könnyek, nevetés, áldozat, bizalom, változás, aggódás, boldogság, elengedés… és még sorolhatnám. Könnyűnek tűnik, de járva az utat pillanatok alatt rájössz, hogy egyáltalán nem az, lelkileg egyszerre húz le a mélybe és repit eddig nem ismert magasságokba. Suzie az első idi szöszöm és nem kevés időt töltöttünk együtt ahhoz, hogy a fent leírtakat egytől egyig át/megéljük, nagyon a szívembe zártam az öreglányt. Gyűlölök búcsúzkodni, a mai napig nem tanultam meg elengedni, talán ez a legnehezebb feladata egy idi maminak. Viszont ott a tudat, hogy akivel hosszú hetekig megosztottad az életed, a szereteted, a törődésed végre révbe ért a számára tökéletes családban. Ennél nincs felemelőbb és azt hiszem, ez az, amiért érdemes csinálni.
Nyilassy Rita Lili (2.) és Babika ideiglenes angyala:
Miért jó idinek lenni?
Az átlagnál jóval többet érlelgettem magamban ezt a gondolatot, máig (2016.06.09.) nem is kezdtem bele a megírásába, de nagyon sokat merengtem rajta a legváratlanabb helyzetekben.
Nagyszerű érzés- ugyanakkor kitartást és következetességet igénylő munka- elnyerni egy élőlény bizalmát. Egy olyan élőlényét, aki elesett éssegítségre szorul. Akinek Te leszel a legfőbb bizalmasa, védelmezője és tanítója.
A törődés és gondoskodás mindig meghozza az eredményt- amikor látod, hogy a kezelések hatására a kutyus jobban érzi magát, napról- napra kevésbé fáj a kis teste/szeme/füle; amikor először próbál esetlenül játszani az idi tesókkal. Nos, ezek az emlékek a mai napig örömkönnyeket csalnak a szemembe.
Az elengedés persze mindig fáj. Nem tudod magad elhatárolni lelkileg, akármilyen gyakran mondogatod is a mentvénynek, hogy “ha majd meggyógyulsz megkeressük a legjobb családot Neked”. Ne nézz ilyen kérdőn- ez így van..saját tapasztalat. 😉
Mindkét búcsú után sírtam.. de leginkább örömömben, hogy lám az én királylányom végre úgy élhet, ahogy igazán megérdemli.
Próbálja ki mindenki. Életre szóló élmény! Légy Te is idi angyal!!
Marosfalvi Emese és párja, Tyson, Sadie és Füge ideiglenes angyalai:
Miért jó ideiglenesnek lenni? Nem jó, vagy nem tudom miért jó. De akkor is jó. Fárasztó, idegtépő, néha úgy nézek ki, mint egy zombi, néha az sem lenne elég, ha én lennék Siva Istennő a sok karjával, néha osztódnom kellene, ami a fenébe is még mindig nem megy, néha úgy érzem kizárt, hogy ennyi minden belefér egy napba, aztán mégis, de akkor is jó. Saját magam és a családom miatt nem jó, nem dicsőülünk meg, nem kerülünk bérelt helyen a Mennyországba, de akkor is jó.
Mindig minden egy telefonnal kezdődik. Tudnál segíteni? Tulajdonképpen egyféle válasz létezik az ilyen kérdésre. Igen. Nem hezitálok, tulajdonképpen nem is gondolkodom. Elutaznánk valahova? Áttesszük vagy megoldjuk. Sok a munka az irodában (oh igen! dolgozom napi 8-10 órát! pénzért!)? Megoldjuk. A párom vagy fél percre felvonja a szemöldökét? Tudom, hogy megenyhül. 4 saját kutyám van? Nem gond. Versenyre készülök a kutyáimmal? Megoldom. El tudok menni edzésre? Persze. Itt még sok-sok dolgot sorolhatnék? Igen. De inkább nem teszem. Pedig ezekkel minden egyes alkalommal megpróbálom lebeszélni magam J
Aztán jön a delikvens. Felmérem, Ő felmér engem. A kutyáimmal ugyanezt csinálják. Eközben imádkozom és reménykedek, ugrásra készen. De ők már rutinosak ebben. Néha rutinosabbnak tűnnek, mint én magam.
Aztán nekiindulunk. Minden ideiglenes más. Nagyon más.
Tyson egy vagány kis pasi volt, semmitől és senkitől nem félt, egészségileg volt ramaty állapotban. Az első két hétben olyan büdi volt szegénykém, hogy úgy éreztem most kell elkezdeni diétázni, mert enni úgysem tudunk. Nem volt szőre, csak gyulladt, vérző bőre. Ő gazdás kutya volt. Nem tudott már több időt, pénzt és energiát belerakni a kutyába. Mert akarta gyógyíttatni. Költött rá, csak rossz orvosnál. Rossz ismerőstől hülye tanácsot kapott. Feladta. Segítséget kért, WRH-tól kapott. Tyson érdeke volt ez.
Tyson, jött, látott és győzött. Imádtuk. Olyan szuper Gazdihoz ment gyógyultan, teljes bundapáncélban, hogy oda bármikor beköltöznék. Saját kanapéról bámulja a Balatont. Azannyát neki. Havi rendszerességgel kapom róla a képeket és üzeneteket. Könnyű volt elengedni? Francokat.
Jött Sadie, a kis fókalány. Szaporító által lezsarolt, moslékon tengődő, kövér, rettegő gyönyörűség. Mindentől félt. Az első héten egy helyen ült a nappaliban és nézett minket, ha megemeltük hogy kivigyük pisilni, belepisilt a tenyerünkbe félelmében. De mindig segítenek a kutyáink. Imádom őket ezért is. Sadie kezdett lazulni, kutyákkal játszani, majd feloldódott velünk is. Nagyon jó Gazdihoz került, együtt alszanak, Sadie második neve árnyék lett, eltűnt belőle a rettegés, amit az emberek iránt érzett. Hamarosan megyek meglátogatni, vettem neki cuki kendőt a WRH szülinapon, azt kapja ajándékba. Könnyű volt elengedni? Francokat.
Most Fügénk van. 1 éves törpenyuszi. Mini westie. A szaporító gyár egy újabb remeke. Még barátkozunk, a kutyákkal már remekül megvan. Már mer enni, ha ott vagyunk mellette, nem szalad el. Már hagyja magát megsimogatni, ha én odamegyek. de Ő még nem jön oda. Még. Majd odajön. Biztos odajön. Oda kell jönnie. Aztán Gazdihoz megy. Szuper gazdihoz. Könnyű lesz elengedni? Francokat.
Aztán jön a telefonhívás…..
Kovács Szilvi és anyukája, Galang és Szina ideiglenes angyalai:
Azért jó ideiglenesnek lenni, mert így teljes az életem. Az a sok öröm és boldog pillanat, amit adni tudnak a hófehér angyalkák, annál nincs szebb az életben.
Az első kutyusunk nyáron érkezett hozzánk Galang, aki ma már Szofi, szaporítós háttérrel, vékonyan, a lábai olyan gyengék voltak, bátortalan, hangja sem volt….. Játékot még sosem látott és nem értette a csirke miért is csipogJ
Most 2-hónap elteltével ismét meglátogatott minket Szofi, vagy 4kg nehezebb, alig ismertem meg, egy boldog kiegyensúlyozott kutyus, aki ismeri a játékot és már kezd vele játszani, sőt ugatni is tud már.
A második angyalkánk Szina volt, egy tündér. Gazdija meghalt így nagyon félős a mai napig is, így a legjobb helyre került 3-gyerek mellé, akik imádják. Pórázt még sose volt rajta így az első pár séta olyan volt mint egy kis kecske. Aztán látta Happytől, hogy ez a séta nem egy fájdalmas dolog, lehet szaglászni, más kutyákkal ismerkedni.
Neki még a lépcsőzést is meg kellett tanítani, juti fali minden lépcsőfokra és hajráJ
A sírás a legrosszabb, mikor oda kell adnod a gazdinak az angyalkádat, aki mellett ott voltál a műtét után, ölbe vitted le sétálni, aggódtál érte, és tudod, hogy egy új családba nagyon fogják Őt imádni… na de akkor is…..
Azt tudni kell, hogy csak a legjobb helyre kerülhetnek a kutyusok. Én is találkozni szoktam a gazdi jelöltekkel és a véleményem fontos, csak akkor adják örökbe, ha a gazdi tényleg 100%-os 🙂
A gazdikkal olyan jóban vagyunk, hogy küldik a képeket hogy mennyit változtak, fejlődtek amióta náluk vannak.
Persze mi sem maradunk kutya nélkül, hiszen Happy 5-éve van nálunk és természetesen a szemünk fénye. Ő nagyon sok mindent megtanít a kutyusoknak, séta a pórázon, hogyan kunyizzunk, ágyon alvás stb… 🙂
Szóval ahol egy kutya van, ott elfér egy ideiglenes angyalka is 🙂
Csak öröm és boldogságot adnak az embernek. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy legyen Ideiglenes Angyal 🙂
Major Andrea és párja, Kalmár Zoltán Matyi (2), Skippy ideiglenes angyalai és Mofílió gazdái:
Hogy miért is jó ideiglenes befogadónak lenni? Mert szalvétát gyűjteni unalmas lenne 😉
Mondhatni az motivál, hogy igenis annak a kis szösznek aki belép az ajtódon a „családodba” megváltoztatod az életét, így vagy úgy, de rendbe rakod és elindítod egy olyan úton ahol lesz újra gazdija családja és egy biztos háttere amit elveszített vagy talán sose ismert.
Lehetne csak a szépet írni, de ez egy mentett kutyusnál nem így van, mert nem tudhatod, hogy mivel érkezik, mit is kell „megjavítani” rajta. Fel kell készülni rá lelkileg, hogy lehet nem szobatiszta, vagy csak szimplán hobbiból jelölget ide-oda a lakásba, esetleg üvölt, ha egyedül marad, de még haraphat is a kis szőrkupac. A lényeg, hogy szépen rendbe teszed/teszitek lelkileg, testileg, megtanítod pár dologra, hogy hogy is néz ki a valós élet. Elkezd szépen kinyílni az irányotokba, a rossz szokásait levetkőzni és előbújik az ő kis valós személyisége. Persze eddigre már azért csak csak, kötődik hozzá az ember, aggódik érte.
Majd jön a gazdi keresés elkezdesz lelkileg felkészülni az elválásra és mélyen reméled, hogy a legjobb helyre engedted őt el és felvidul a szíved, lelked mikor kapod a már gazdis szöszről a híreket, képeket, beszámolókat és látod, hogy jól döntöttél és van saját kis családja J és mindeközben már ismét ott figyel nálad egy büdös,szőrös, ugatós valami, akivel ismét „csodát” tesztek J
És igen arra is fel kell készülni, hogy előbb-utóbb eljöhet mindenki számára egy bukta, aki befészkeli magát úgy, hogy nem engeded el, mert úgy érzed neki ti vagytok az igazi kis családja ezért egy újabb kutyával bővül a falka. Aztán már azon gondolkozol, hogy hogy is helyezd el úgy a kutyákat, hogy egy újabb ideiglenes is beférjen azért mellé 😉
Bánsági Hajnalka Milli és Babóka ideiglenes angyala:
Sokan megkérdezik tőlem, hogyan vagyok képes megválni azoktól a kutyáktól, akiket egyszer magamhoz vettem. Ilyenkor mindig azt mondom, hogy én csak egy köztes állomás vagyok, akinél csak szocializálódnak és laknak a kutyák mielőtt megtalálnák a saját családjukat. Hazdunék, ha azt mondanám, hogy némelyik nem nő jobban a szívemhez, de tudom, hogy nem tudok a két sajátom mellé vállalni egy harmadikat, ugyanis nem azt kapná időben, amit megérdemelne. Így nekem sokkal könnyebb elengedni gazdisodás előtt a kutyákat. Különbséget teszek saját és idi között, ez segít nagyon sokat.
Mióta saját kutyáim vannak (amikor még csak egy volt már akkor is) szerettem volna hasznosan segíteni. Az egyik legnagyobb segítség szerintem az ideiglenes befogadás, ugyanis mindig hiány van belőlük. Beával baráti kapcsolatban vagyunk, tudtam, hogy a Fajtamentéshez került, de nálam westie nem jöhetett szóba, lévén bullterrieres vagyok és nekik segítek. J Elég régóta nincs olyan bull, aki jöhet hozzánk (ugye nagyon figyelni kell, mert korlátozottak azok a kutyák száma, akik összeszoktathatóak az enyémekkel) én meg egyre haszontalanabbnak éreztem magam. Szóltam Beának és Vikinek, hogy jöhet hozzám szösz, de csak igazi kis genyó. Mert szeretem a kihívásokat, sokkal könnyebb, ha olyan, mint a saját kutyáim, nem kell külön körben sétáltatni, foglalkozni vele, csak csokorba szedem a hármat (milyen szép látvány lehetek) és indulhatunk sétálni.
Jelen pillanatban a második szösz lakik nálam és meglepő módon jobb, mint gondoltam. Az első egy igazi kis karakán terrier volt, a mostani egy cukibogyó. Nem tudom milyen lesz a következő, de amíg a bullosoknál nincs kutya, aki jöhet, addig szabad vagyok és csinálom szívesen. J Rájöttem, hogy szeretem a terriereket legyenek azok bármekkorák és bármilyen formájúak.
Ha már úgy érzem, hogy elég volt, akkor sem szégyenkezve „vonulok vissza”, hanem büszkén, hogy azok a kutyák, akik nálam laktak egy ideig és az életem részei voltak, most boldogan élnek családban. És ez a legszebb az egészben. Igaz, hogy mi ideiglenesek tényleg csak egy állomások vagyunk a kutyák életében, de ez az állomás nagyon fontos. Ugyanis mi tanítgatjuk őket, szocializáljuk és ápoljuk mindaddig, amíg el nem jön értük a nagybetűs gazdi. Tarthatnak szívtelennek, amikor azt mondom, hogy nem úgy „szeretem” az ideigleneseket, mint a sajátjaimat, gondolhatnak sokan bolond kutyás nőnek, de én szeretem csinálni. Sokszor nehéz, fárasztó, de mellette nagyon sok jó is van benne.
Hatvani Viktória, a WRH vezetőjeként számtalan kutyus ideiglenes angyala: Miért jó ideigelens befogadónak lenni? Gondoltam nekem, akinek az életében immár évek óta szinte mindig jelen van egy ideiglenes kutyus könnyű lesz ezt megfogalmazni. De egyáltalán nem az. Egyrészt a szükség nagy úr, hogy mondhatna “az elnökasszony” nemet, amikor szükség van rá? Másrészt könnyebb őket elengedni rövidebb-hosszabb idő után egy boldog családba, mint azzal a tudattal élni, hogy miattam nem kapott esélyt vagy szenvedett, esetleg ért véget az élete. Tisztában vagyok azzal, hogy nem lehet mindenkit megmenteni, de annak az 1-1 kutyusnak akit az otthonomba fogadok a világot adom. Természetesen én is beleestem abba a “hibába”, hogy nem voltam képes megválni egy hegylakótól, így lett egy harmadik tagja a szöszfalkámnak Ada személyében. Tizensok ideiglenes kutya élt már velem, nem mind Westie volt, mert meg szokott lágyulni a szívem és akkor otthont adok egy-egy kakukktojásnak is. Felbecsülhetetlen az az érzés, amikor egy laza estén a tévé előtt a szemedbe néznek és hálásan hozzádbújnak és te tudod, hogy most már boldogak lesznek.
