Kalóz beszámolója a WRH partyról
Sziasztok, itt ismét a ti félszemű, imádnivaló Kalózotok!
Mivel ismét csuda jó dolog történt velem, úgy gondoltam, hogy ezt meg kell osztanom veletek, hiszen megérdemlitek! Ismét találkoztam Viki anyuval, mivel meglátogattuk őt, és természetesen a többieket is. Találkoztam Éva nagyival, Andival és Nórival és sokatokkal, mivel végre eljött a WRH 1. szülinapja. Mi mást kicsit korábban megérkeztünk Zarával és Anyával Vikiékhez, egy teljes napot mindenféle ügyintézéssel, beszerzéssel töltöttünk, de szerencsére sikerült a napba egy kis játékot is belecsempészni.
Az egész úgy indult, hogy Anya egy napra itthon hagyott minket a barátaimnál, mivel neki esküvőn volt jelenése. Miután hazaért, hozta magával a keresztlányát, Nórit, akivel én eddig nem találkoztam. Zara már mesélte, hogy nagyon aranyos kislány, és végre megismerhettem őt. Szegény eleinte szomorú volt, hogy nincs itt az anyukája, de először Zara vigasztalta meg, aztán mivel tanulékony gyerek vagyon, ellestem tőle, és már én vigasztaltam. Ez persze nem esett nehezemre, mivel abból állt a dolog, hogy éjszaka oda kellett hozzá bújni szorosan, és vigyázni rá és az álmaira! Ez nekem nagyon ment 🙂 Aztán miután közösen hazavittük őt, találkoztam az ő szüleivel és a kiskutyáival is. Természetesen történt velem ott is egy kisebb baleset: beleestem a vízóra aknába, de szólni senkinek nem mertem róla, mert féltem, kinevetnek majd. Meg hát azért sem szóltam, mert előtte megtaláltam a lezárt vödörben tartott tápot, amiből jól belakmároztam, mielőtt észrevették volna a leleményességemet, és hát jó volt ott kicsit a nyugalomban megpihenni, megemészteni a zsákmányt 🙂
Nóriéktól viszont az út egyenesen a Cerberos Kutyaiskolába vezetett, ahol már folytak a komoly munkálatok és előkészületek, hogy szeptember 1-jén a buliban mindannyian jól érezhessük magunkat. Onnan Vikiékhez mentünk haza. Én egyből felismertem, hol vagyunk, és annyira igyekeztem mindent újra megszagolni, és megmutatni mindent Zarának, hogy még éjfél körül is a kertben rohangáltam önfeledten, és játszottam a többiekkel, akik szerencsére eléggé nagy létszámban voltak jelen.
Utána azért rendesen elfáradtam, így örültem, hogy végre alszunk. Másnap reggel elmentünk fodrászhoz, hogy Viki még szebb legyen a bulira. Mondjuk valamiért többet kellett várni, mint mikor Anyával voltunk ott, de mit érdekelt ez engem?! Közben többen odajöttek és megszeretgettek, így felőlem akár egész nap ott maradhattunk volna. De szerencsére nem tettük, hanem elmentünk kirándulni a Dunához, ahol Zara végre úszhatott egy jót, én meg kalózkodhattam a parton. Anya erőltette, hogy ússzam kicsit, de én Kalóz vagyok, nem holmi vízi patkány kérem szépen! Így hát amint tudtam, kiszöktem a vízből, és szépen illedelmesen megtörölköztem … Viki lába szára, és a nadrágja tökéletesen alkalmas volt erre. 🙂
Utána még több helyen is jártunk, aztán Hannah-val, Frodóval és Kamillával karöltve elmentünk Pankához, hogy ők is olyan szépek legyenek, mint én vagyok: következett a fürdés. Nekem kis fazonigazításra volt szükségem, amit utólag is köszönök Pankának 🙂 Aznap már csak játék volt, de abból nem kevés…
És végre eljött a nagy nap. Már korán reggel kelni kellett (volna), és korán kimentünk a Cerbibe, hogy rendezgessék az emberek a területet. Ennek megint nagyon örültem, mert mi addig nagyot játszottunk. Mikor már jöttetek ti is, és kezdett összeverődni a társaság, elmentünk közösen sétálni. Az egység élén természetesen én álltam, és vezettelek titeket, hiszen jól ismertem már a környéket. Zarának úgy láttam, tetszett ez a dolog, mert ő is önfeledten rohangált fel-le! Szép hófehér lábakkal indultunk, de a séta végére megmutattuk, milyen egy igazi westie 🙂 De Anya ezt egyáltalán nem bánta szerencsére, sőt örült neki, hogy mi ennyire boldogok vagyunk.
Napközben sokan odajöttetek hozzánk egy-egy szimatra, és nem tagadom, a gazditoknak puncsoltam kicsit, hogy megsimogassanak!
Amikor Viki megnyitotta a rendezvényt, odaálltam mellé, hogy bátorítsam, ami azt hiszem, jól sikerült 🙂 Cserébe azért kaptam ám egy kis jutalomfalatot, de el ne mondjátok senkinek! 😀
Később volt ott egy néni egy hatalmas kamerával, neki még pózolnom is kellett, és ha már ott voltam, én is adtam neki interjút, elmeséltem neki, mi hogy működik a WRH-nál. De gondolom láttátok a riportot, és bár a gazdijaink biztosan nem, ti értettétek, miről ugattam 😀 Ezt egyébként csak azért bántam, mert így lemaradtunk a kincskeresésről. Pedig egy igazi Kalóznak mi lett volna testhezállóbb feladat ?! Nem baj, kárpótoltalak titeket a Ki mit tud?-on való brilliáns szereplésemmel. Na jó, tudom, hogy nem volt olyan jó, mint amiket Ti tudtok, de ilyen jól biztosan nem labdázik senki, mint én! Zara is megmutatta, hogy mit tud, amivel meg is nyerte ezt a műsort. Nagyon büszke vagyok ám rá, hogy az én testvérem, sőt azt is elárulom nektek, hogy sokkal több mindent tud, mint amit megmutatott 😀 Anyával megbeszéltük, hogy jövőre én is készülök valami komolyabbal is, mert meg akarom nektek mutatni, hogy attól, hogy jelentős hátránnyal indultam az életben, én is sok mindenre képes vagyok, és be akarom bizonyítani, hogy így is lehet teljes életet élni!
Összességében elmondhatom a buliról, hogy NAGYON JÓL ÉREZTEM MAGAM, és alig várom a következő szülinapot !!! Köszönöm, hogy ott lehettem!
Mivel Zara a győzelmével nyert egy “wellness hétvégét” kozmetikával, fotózással és masszírozással, hamarosan újra elfoglalom Budapestet, de csak itt, csak Nektek hírt adok majd erről is.
Hát azt majdnem elfelejtettem elmesélni, hogyan keveredtünk haza Kaposvárra. Anya már mesélt többször arról, hogy van valami izé, amit vonatnak hívnak, és van a MÁV (sok jót nem mesélt róla), hát most megtudtam, mit is jelentenek ezek a szavak. Sőt, életemben (ha jól emlékszem) először szájkosarat is kaptam az orromra! Azt kellett felvennem, és abban kellett zötykölődnöm a vonaton. Azért az jó volt, hogy a vagonban ült egy fiú, aki szintén látássérült volt. Megkértem Anyát, hogy menjünk oda hozzá, hogy meg tudjon simogatni, és érezze, hogy milyen is vagyok én. Anya be is mutatott neki, és elmondta, hogy én is alig látok, és hogy ennek ellenére milyen boldog vagyok. Éreztem a fiún, hogy olyan boldoggá tettem, és ez nekem is olyan jó érzés volt!
Azóta viszont visszazökkentünk a mindennapokba, gyakorlom tovább a labdázást, napi 3-4 órában, mert hát az marad az én életem!
Remélem hamarosan újra tudunk találkozni, mert nem akarok ám én majd’ egy évet várni! Mondom is majd Vikinek, hogy szervezzen valamit, mert ez nem mehet így 🙂 Most viszont elvonulok és elfoglalom Anya párnáját, mert ott lehet a legjobbat aludni 😀
Jó éjszakát Nektek, vigyázzatok az embereitekre!
Kalóz
