Wilson - gazdis

Wilson – gazdis

WRH Wilson az utcán kóborolt. Gazdáját megtalálták, lemondott róla, így került gondozásunkba. Körülbelül 3 éves, jó kiállású ifjú. Aktív, vidám, érdeklődő, de bizonytalanságból még odakaphat a számára új szituációkban. Határozott, türelmes gazdit keresünk neki, aki mellett megtanul bízni az emberekben. Orvosi vizsgálata megtörtént. Füleit elkezdtük kezelni, de szerencsére különben egészséges. Ivartalanítás után költözhet gazdihoz.

2020.12.20.

Van nekünk egy Westie-bőrbe bújt fiatal kisördögünk, Wilson.Egyrészről egy bújós, vidám, szeretetéhes fiatalúr, aki imád játszani, a kertben bogarászni, vagy az ablakon át lesni, mi történik odakint, ebbe előszeretettel bele is szól, hangját hallatja.Szobatisztasággal tisztában van, de ha nem vagy vele elég következetes, ezt figyelmen kívül is tudja hagyni.Egészségügyi problémái nincsenek, de a szemét műkönnyel nedvesíteni kell, mert a könnytermelése határértéken van.Viszont van egy másik énje, ami miatt egy keményebb kezű, következetes gazdit keresünk számára, aki elfogadja, és betartja a kutyakiképzőnk álltal adott tanácsokat.A kutyaiskolába történt rehabilitáció alatt néhány dolog egyértelműen kiderült a személyiségéről.A neki nem komfortos vagy szokatlan közeledésekre olykor agresszívan reagál.Más kutyáktól feszülté válik, semennyire nem igényli más ebek társaságát.Kerülni kell vele a kutyás találkozásokat, és el kell fogadni, hogy nem lehet vele kutyás társaságba járni, mert, ha úgy tartja kedve szó nélkül nekiesik a nála jóval erősebb egyedeknek is, és nem viccel, ami akár az életébe is kerülhet!Kert nélküli lakásba, gyerekes családba nem adjuk örökbe.Olyan határozott, elszánt és kitartó gazdi jelentkezését várjuk, aki lekötné energiáit, elfogadná, olykor szokatlanul morcos reakcióit és dolgozna azon, hogy elnyerje a bizalmát, mert ez a kulcsa a kezelhetőségének.Kérünk csak akkor jelentkezz, ha úgy érzed meg tudsz felelni az alábbi kritériumoknak:- Fővárosi, vagy az agglomerációban kertel rendelkező ház, lakás.- Ne legyen gyerek, másik kutya, lehetőleg még a szomszédba sem.- Következetes gazdik, akik elfogadják a kutyakiképző tanácsait, ehhez díjmentesen biztosítjuk a kiképzőt a beszoktatási időszak alatt.Ha alkalmasnak érzed magad gazdinak, és szeretnél egy igazi egyéniséget magad mellé, aki mellett nem fogsz unatkozni, írj nekünk bemutatkozó e-mailt a gazdi@wrh.hu címre, és találkozz Wilsonnal.

WRH Wilson igencsak feladja nekünk a leckét. Tudjuk, hogy a Westiek alapvetően nem egyszerű egyéniségek, de azt is tudjuk, hogy következetes, határozott gazdi mellett nincsen velük gond. Wilson azonban teljesen más, nem tudjuk a kiváltó okot, de félelemből, kiszámíthatatlanul képes harapni, komolyan kárt okozni, más kutyákat megtámadni, a varratszedéshez NÉGY emberre volt szükség… Sokat kell még dolgozni rajta vele, hogy gazdihoz adhassuk – még a szakértő, tapasztalt ideiglenes befogadóknak is fejtörést okoz. Alapvetően, nyugodt körülmények között egy cuki manó, aki puncsol, szépen sétál, szeret játszani. Sportolásra is alkalmas lesz, mert iszonyat jó testfelépítése van.De egyik pillanatról a másikra képes más arcát mutatni, amihez pedig fel kell kötni a gatyát.

NE IS olvasd tovább, ha: – van másik kutyád – van macskád, hörcsögöd, kígyód, galambod, bármilyen más háziállatod – van baba, kisgyermek vagy tervezed, hogy legyen – szeretsz nagy kutyás bandázásokban részt venni – első kutyás lennél – lakásban laksz – lusta vagy fárasztani sokat, tanulni vele – nem fogadod el a tanácsainkat Nem viccből vannak féltelek, de amennyiben eljutottál idáig és még kitartó vagy, akkor elmeséljük milyen kutya is Wilson. Egy igazán szenvedélyes angyalbőrbe bújt fiatal kisördögnek mondanánk, aki még tapasztalt kutyásoknak is feladja a leckét. 3 éves, ivartalan kan, kifejezetten vidám és nagy játékos. Naphosszat tudja hordani a játékait neked, hogy rávegyen egy labdakergetős (és visszahozós) vagy egy ráncigálós fél órára. Kíváncsian követ mindenhova és nagyon gyorsan kötődik mindenkihez a családban. Szobatisztasággal tisztában van, egészségügyi problémái nincsenek, de a szemét műkönnyel nedvesíteni kell, mert a könnytermelése határértéken van. Amire figyelni kell : – új és idegen zajokra feszülten és ugatással reagál, főleg ha alvásból ébreszti, – erőteljesebb, számára nem komfortos fellépésre befeszül és védekező állásba mered, amiből nehéz kilendíteni, – kutyák közé nem lehet vinni, tényleg nem! Wilson emellett gyorsan tanul és látszik, hogy igyekszik megfelelni. 2 hét alatt megtanulta, hogy a szomszédokat nem kell megugatni, vagy hogy a kaját azután lehet megenni, ha már nyugodtan leültünk és elhangzott a “jó étvágyat”. Ezek miatt mindenképpen egy türelmes és következetes gazdira lesz szükség, aki az évek alatt rögzült traumákat és rossz szokásokat kitartóan tudja kezelni. Ha alkalmasnak érzed magad gazdinak, és szeretnél egy igazi egyéniséget magad mellé, aki mellett nem fogsz unatkozni, írj egy bemutatkozó mailt a gazdi@wrh.hu-ra, és találkozz Wilsonnal.

2021.04.15.

Régen adtunk hírt a kisördögről, de fantasztikus dolog történt! ? Sokáig kerestük számára a megfelelő gazdijelöltet, aki elég elszánt, kitartó, határozott ahhoz, hogy Wilson nem szokványos viselkedésétől sem riad vissza és helyén tudja kezelni ezeket a helyzeteket. Henriette és Gábor már az első találkozás után úgy érezték, szeretnék megpróbálni ezzel a játékos, vidám fiatalúrral a közös életet, aki akkor még bizonyos szituációkban nem érezte túl komfortosan magát. Mivel a második találkozójuk is jól sikerült, elkezdődött a próbaidő, a közös élet. És lássatok csodát, Wilson szép lassan elfogadta, hogy megfürdessék, megszárítsák, lenyírják a szőrét, napi szinten tiltakozás nélkül tűrte a szemkezeléseket. Harciassága alább hagyott, sétáknál rá sem lehetett ismerni, kialakult egy ragaszkodás a családtagok irányába. ? És igen, innen már nincs visszaút, véglegesíthettük az Ő státuszát is.Köszönjük, hogy Őt akartátok és mindent megtettetek, hogy működjön ez a kapcsolat. ❤Végre Wilson Úr is megtalálta a családját és gazdis ? gazdis ? GAZDIS !!!