Fini 2 – rehabilitáció alatt (van gazdijelöltje)
Újra korunk fájdalmas valósága
számunkra kézzelfogható közelségben. Fini alig 2 éves fiúcska, szaporítónál kezdte az életét.
Az első információ, amit kaptunk róla: félelemagresszív, odakapkod.
Amit mi láttunk: sosem látott ápolást, szőrzete lapokban összeállva, bőrén vörös foltok, füleiből dől a sárgás váladék és borzasztóan fél.
Második nekifutásra: a kozmetikázást ügyesen tűrte, retteg és menekülne, de semmiféle agresszív reakciója nincs. Megszabadítva a kegyetlen kolonctól, amit bundája jelentett, máris látni a javulást a bőrén. Fültisztítás után a doktornéni nem ítélte szörnyűnek az állapotát, szívféreg negatív, ultrahang alapján sincs aggasztó jel. Nem igazán történt Vele jó dolog az elmúlt időszakban, ezért a nagyvilág most borzasztóan félelmetesnek tűnik Fini számára. De sikerült olyan ideiglenes befogadót találni
, aki segít neki és bizalomépítéssel remélhetőleg ki tudja billenteni ebből a rettegő állapotból. Az egészségügyi vonal mellett, komoly feladat lesz a lelkét is rendbetenni. Drukkoljatok Fininek !

2025.10.16.
Ő az a 2 éves kisfiú, akiről másfél hete írtuk az első posztot. Érdemes visszanézni az akkori fényképét,
mekkora a változás. Az ott látható borzasztó állapotú bundájától megszabadítottuk, egészen picire kellett megnyíratni, ezért most sokat van pulcsiban
. Bőrén lévő vörös területek rohamos javulásnak indultak. Ideiglenes befogadójánál kezd kinyílni, látszik hogy nagyon szeretne az emberhez kapcsolódni. Kezdi érteni hogy van aki szereti, ezt azonban gyakorta felülírják még múltbéli emlékei és hangosabb szótól, hirtelen mozdulattól megijed. Negatív reakciója egyáltalán nincs, teljesen jóindulatú de érzékeny kutya. Általában azzal a „bocs hogy élek” tekintettel néz, ahogy a fotón is látható
. Észrevehető haladás, pl érintésnél már nem pisil maga alá. A kutyák jelenléte is nagyon sokat segít neki, folyamatosan másolja őket és bátorságot merít a jelenlétükből. Amióta felfedezte a fekhelyeket, hogy ilyen kényelmesen is lehet aludni, ráadásul neki is lehet saját ágya, ki se lehet robbantani belőle,
oda gyűjti a kedvenc plüss játékokat is. Egyelőre még nem áll készen, de ahogy haladunk a lelki felépülésével, gazdikereső kutyus lesz !

2025.11.24.
Finit szeptember elején úgy vettük át, hogy félelemből odakapkod a felé nyúló embernek
Nos, nálunk soha nem fordult elő a legkisebb negatív reakció sem a részéről, jóindulatú kutya. Ebből is látszik, nagyon nem mindegy ki és hogyan próbál foglalkozni vele. Úgy gondoljuk, mostanra eljutottunk arra a szintre, hogy elindítsuk a gazdikeresést számára. Egészségügyileg: elmúlt 2 éves, ivartalan kisfiú, minden oltása rendben, szívféreg negatív. Bőre állapota nagyon sokat javult, de jelenleg még Apoquel gyógyszert szed, ami a vakaródzását jelentősen csökkentette.
Az, hogy később ez elhagyható lesz-e, ilyen rövid idő alatt még nem mondható meg bizonyosan és a táplálkozására is kiemelten figyelni kell
Viselkedése: szobatiszta, lakásban békés, se kint-se bent nem ugat. Közepesen aktív kutya, pórázon már szépen sétál és szeret is. A jelenlegi szomorú időt Ő sem kedveli, napokon keresztül el van hosszabb kint töltött idő nélkül és boldogan alszik egész nap a helyén. Amúgy puha fekhely függő és imádja bepakolni maga mellé a
plüssjátékokat. Kutyákkal jól kijön, figyeli őket és tanul tőlük, de nincs feltétlenül szüksége kutyatársaságra. Emberekkel továbbra is óvatos, elsőre tartózkodó, de ha kinyílt akkor előjön a pörgős cuki énje. Ölben lenni még nem kifejezetten szeret, érthető, hiszen első 2 évében ilyen irányú pozitív élményei nem voltak![]()
Kifejezetten türelmes, nyugodt, kutyához értő gazdi lenne az ideális számára. Érzékeny kutya, zajos, gyerekes családban nem érezné biztonságban magát. Már lehet vele társaságba menni, de ez egy folyamat, fokozatosan kell terhelni az ingerekkel. Ha kinyílik, remek társ lesz egy aktív- fiatalos életvitelhez.







