Bosco – gazdis
Lujza, Cuki és Bosco egy szlovákiai szaporító kezei közül menekültek, aki majdnem végzett velük, mert felszámolta „tenyészetét” és már nem volt szüksége rájuk. Mind a hárman fiatalok, 2 év körüliek. Cereden fogadták be őket ideiglenesen, de megtartani nem tudták, így kerültek a gondozásunkba. Mind a hárman büdösek, koszosak voltak, de alapjában véve egészségesek. Bosco ugyan le volt soványodva, de hamar visszanyerte formáját;. Mind a hárman kennelben élték addigi életüket, így a szocializációjukra nagy gondot kellett fordítani.
2011.12.30.
Bosco immár Salgótarjánban éli boldog életét a gazdikkal.
2012.01.06.
” Hát ami azt illeti ma én sem voltam valami jófiú, mert szétszedtem a gazdiék szemetesét, de úgy, hogy amit találtam benne vagy megrágtam vagy épp megettem. Nem tudom miért tetszett meg pont ma, hiszen három napig nem érdekelt a dolog. 
Ja és ráadásul még be is kakiltam+pisiltem is a nagy játék hevében. Ezt sem értem miért tettem, amikor gazdiék mindig kivisznek és 4 napig jó fiú voltam. Azt hiszem ma rosszalkodnom kellett egyet. De úgy gondolom megbántam az egészet és remélhetőleg szeretnek még gazdiék, mert én imádom őket!! Amúgy szupi minden, van már sok barátom is. A Beni uncsitesóval is szuperül meg vagyunk azt hiszem megenged nekem mindent…biztos azért, mert tudja, hogy most még egy kis csöppség vagyok…:):) De látom Kalóz barátom is aratott az új otthonában. Hajrá Kalóz, de azért te se rombolj túl sokat! Mindenkinek nagyon sok nózipuszit küldök innen Salgótarjánból! Főleg westie barátaimnak, Nórinak és Vikinek és Adának is!! “
2014.01.14.
“Szépséges az új plédem? Ma kaptam anyáéktól, mert tegnap nagyon bátran viselkedtem a doki bácsinál meg is dicsért, hogy szó nélkül tűrtem az oltást!Puszi mindenkinek: WRH Bosco”
A nevem Bosco, 2 éves westie fiú vagyok. Szeretném elmesélni nektek történetemet és hálát adni a sorsnak, hogy a Westie Rescue Hungary segített egy új életet kezdeni egy szerető családnál. A tesóimmal együtt éltem az addigi elég ingerszegény, szeretetben hiányos életemet. Bár nem volt ez mindig így, hiszen mikor megszülettem ugyanolyan voltam, mint bármelyik más kis kutya. De sajnos gyorsan megtapasztaltam, hogy ezek az emberek nem szeretik a kutyusokat, legalábbis engem nem. Nem foglalkozott velem senki, egy kedves szót sem hallottam sosem, csak be voltunk zárva egy ketrecbe és magunkra hagytak minket. Enni is csak alig kaptam, elég vékonyka voltam, mondhatni ki voltak a bordáim és még az egyik el is volt repedve. Én voltam a legkisebb a sorban. Nekem már kevés falat jutott az amúgy is kevés ennivalóból. Nem értettem, hogy miért nem szeretnek engem, miért nem törődnek velem, hiszen sosem voltam rossz, ugatni is csak nagyon ritkán mertem, féltem, hogy ez is baj. A korábbi helyen, ahol voltam nem törődtek azzal, hogy nem látok már ki a szőr mögül és a nagy bunda alatt begyulladt a bőröm és nagyon viszket a fülcsim is, ami nem is áll fel a baloldalon, nem vigyáztak rá és megtörték, de így vagyok egyedi. Nem tudom miért, de amíg meg nem mentettek engem, addig azt gondoltam, ez így helyes, ilyen egy otthon. Aztán a „gazdám” egyik napról a másikra őgy döntött, hogy már nem kellek neki, már nincsen haszna belőlem, így el akart tenni az útból. Egy másik gazdinéni megmentett, de sajnos Ő sem tartott minket jobban, mint az előző. De megmentette az életemet és megengedte a WRHs lányoknak, hogy elvigyenek engem magukkal 2011. decemberében. Gyorsan rájöttem, hogy sokkal jobb helyre kerültünk. Teljesen másképp bántak velem, hozzám szóltak és babusgattak, de ennek ellenére nagyon féltem először. Gyorsan tiszta lettem és jó illatú, megvizsgáltak nincs-e valami bajom, kaptam enni, inni tudtam, hogy ez már rossz hely nem lehet. Találkoztam Vikiékkel meg még sok más emberrel is, de ők nem voltak gonoszok. Megismerkedtem az ideiglenes gazdimmal, Nórival és a kutyusával, Adával. Nem tudtam pórázon közlekedni, féltem mindentől, sajnos még szobatiszta sem voltam. Nagyon megszerettem őket megtanítottak arra, hogy mi a helyes és a helytelen, sokat foglalkoztak velem, megismertettek az igazi élettel. És amikor már azt hittem jó helyen vagyok, pedig csak egy hónap telt el, hirtelen már megint mással voltam, jöttek értem újból. Ugyan jött velük egy másik westie is, de nem érdekelt csak az, hogy hova megyek. Kaptam egy új nyakörvet, pórázt és elvittek. Beraktak egy kocsiba és én csak féltem és féltem. Nagyon rossz volt a gyomrom az autóban, de nem mertem szólni, féltem, hogy bántanak majd miatta, de a végén már nem bírtam és rosszat tettem, de nagyon kedves volt a gazdim és ahelyett, hogy bántott volna megsimogatott és azt mondta nincsen semmi baj. Csak összekuporodva vártam, hogy hová is megyünk. Aztán megérkeztem a mostani gazdijaimhoz Erához és Gergőhöz, az új családomhoz, egy teljesen új, de olyan helyre, ahol kedves volt velem mindenki. Éreztem, hogy szeretnek és fontos vagyok nekik. 2011. december 30-a óta hárman lakunk együtt egy nagy és szép lakásban. Bár az igaz, hogy csak akkor szaladgálhatok az egész lakásban, ha ők is otthon vannak, mert ugyan ritkán, de még rombolok, mert megrágcsáltam olyan dolgokat is, amik nem az enyémek voltak és ezért még nem mernek kiengedni a lakás többi részébe, de nem gond, mert van egy saját szobám, ahol addig vagyok, amíg a gazdiék dolgoznak. Itt aztán azt csinálok, amit akarok, bár szinte durmolok egész nap, játszok, nézelődök ki az ablakon és várom, hogy hazajöjjenek. Mikor hazaérnek nagyon-nagyon örülök és csóválom mindenemet, amit csak tudok. Sokszor szoktam a nagyszülőknél is lenni, akik elkényeztetnek minden egyes ottlétemkor. Mindennap nagyokat sétálok Benivel ő lett a fogadott bátyóm, nagyon sokat tanultam már tőle is. Például, ugatni, felugrani a nagyiék ágyára és a sajátjába is. Csupa szuper dolgot. Lett saját ágyikóm, amit annyira imádok, mert puhi és fini illata van. Kaptam rengeteg rágcsálnivalót, imádom a plüssöket, de leginkább a lasztijaimat. Ezekkel kint is és bent is játszom. Az ételt még mindig eléggé habzsolom, pedig tudom, hogy mindennap kapok enni, de félek, hogy mi van, ha nem??!! Nehéz megszokni, hogy itt mindig lesz kajcsi. Az egyik rágcsámat is el szoktam dugni az ágyikómba, amit reggelről szoktam kapni, raktározom a nehezebb napjaimra. Ezt nem érti a gazdi, hogy miért teszem, de nem bánja, hogy eldugom. Néha azért, ha Benivel vagyok neki is megengedem, hogy rágcsálja, nem vagyok irigy, de ő sem az velem. Megengedi és én is, hogy közös tálból igyunk és együnk, egymás helyén aludjunk. Itt mindenki szeret, és ez megnyugtat engem. Kezdetben nem tudtam, hogy csak kint lehet pisilni és kakilni, ezért sokszor leszidtak, de rájöttem, hogy kint tényleg sokkal jobb és még szaladgálhatok is ráadásul sok kutyussal találkozunk, akikkel nagyon jókat futkározok. Azt mondták, hogy Beni mellettem megváltozott, jó hatással vagyok rá, ő is sokkal többet rohangál meg bunyózunk, de ő már annyira megszeretett engem, hogy néha már féltékeny is rám, védelmez, óv. Azért sok embert nem szeretek főleg a férfiakat és tartok is tőlük, aki nem szimpatikus arra még félelmemben hátrálok, de a gazdi azt mondta, hogy ez egyáltalán nem baj nem kell, hogy mindenkit szeressek. A kutyás gazdikat szeretem, hiszen érzem rajtuk a kedves közeledést. Akárhova megyünk sétálni, mindig megdicsérnek, hogy nagyon szép vagyok és értelmes a fejem, és a fekete gombszemeim imádni valóak. A puszi osztásban én vagyok a nyerő. Mindenki kap tőlem, akit szeretek. Nekem a gazdi az első és az utolsó, minden szavát és lépését figyelem. Egy percre se veszem le róla a szemem. Nekem ő a minden. Szót fogadok, bármit is mond. Ő az egyetlen az életemben, akibe kapaszkodhatok és tudom, hogy mindig szeretni fog, akármi is történjen velem. Tudom, hogy megvéd mindentől és mindenkitől. Hálás vagyok minden egyes szóért és érintésért, amit nap, mint nap kapok tőlük. Szeretnek és én megteszek mindent azért, hogy ne csalódjanak bennem, mert itt igazán jól érzem magam, és ami a legfontosabb, hogy önfeledten boldog lehetek. Ez egy igazán szuper kis kutyaélet! Üdv mindenkinek, Bosco
