1% a boldog gombszemekért!
ADÓSZÁMUNK: 18520266-1-42

Lujza, Cuki és Bosco egy szlovákiai szaporító kezei közül menekültek, aki majdnem végzett velük, mert felszámolta „tenyészetét” és már nem volt szüksége rájuk. Mind a hárman fiatalok, 2 év körüliek. Cereden fogadták be őket ideiglenesen, de megtartani nem tudták, így kerültek a gondozásunkba. Mind a hárman büdösek, koszosak voltak, de alapjában véve egészségesek.  Lujzinak be volt nőve a farkaskörme a bőrébe, de ezt eltávolítottuk. Mind a hárman kennelben élték addigi életüket, így a szocializációjukra nagy gondot kellett fordítani. 

2012.05.12.

Lujzi hivatalosan is gazdis. Sok boldogságot kívánunk nekik!

Lujza vagyok, 2 éves westie lány. Engedjétek meg, hogy elmeséljem a történetem.    Amikor megszülettem, éppen ugyanolyan voltam, mint bármelyik kutya; vidám, érdeklődő, játékos. De hamar meg kellett tanulnom, hogy a világ, ahová érkeztem, nem a kutyák világa, hanem az embereké. A hely, ahol korábban éltem egészen más volt, mint a mostani otthonom. Életem első két évét úgy éltem le, hogy mindig azt tettem, amit az ember akart. Azt akarta, hogy maradjak csöndben, így lassan már ugatni is elfelejtettem. Azt akarta, hogy kölykeim legyenek, hát szültem. Aztán azt akarta, hogy adjam oda neki őket, és én odaadtam. Aztán újra, meg újra, meg újra. A kicsinyeimet mindig elvitte, nem tudom hova kerültek, nem tudom, mit kezdett annyi pici kutyával. Semmi mást nem ismertem akkoriban, csak a félelmet és a kennelt, amiben tartott. Nem törődött vele, hogy magam alá piszkítok. Mint ahogy az egészségemmel sem. A körmöm belenőtt a húsomba, a fogam letört és rohadásnak indult, a füleim pedig begyulladtak, beatkásodtak és folyton viszkettek. Megesett, hogy véresre vakartam őket. Én tehát nem érdekeltem őt, csak a kölykeim kellettek neki. Sokat bántott, de nem tudom, hogy miért. Annyira igyekeztem jó kutya lenni és mindig észrevétlen maradni. Ha megláttam, egyből lefeküdtem, hogy lássa, nem csinálok semmi rosszat, rá sem mertem nézni, csak behúzódtam a kennel sarkába. Az volt az egyetlen menedékem.    Aztán valami történt, azt hiszem, már nem kellettünk neki. Két társammal együtt elvitt minket otthonról.  Aztán egy másik emberhez kerültünk. Majd pedig fiatal lányok jöttek értünk, akik teljesen másképp bántak velem, mint amihez addig hozzászoktam. Megsimogattak, kedvesen szóltak hozzám. Nem értettem. Beraktak egy autóba minket. Nagyon féltem, nem tudtam, mi történik. A lányok beszélgettek, és ahogy hallgattam őket, kiderült, hogy már nem kellettünk a gazdánknak, föl akart minket akasztani, de aztán az a másik ember megmentett bennünket. Nem tudtam, hova megyünk vagy mi lesz most velünk, csak vártam, hogy mi történik. Kozmetikushoz és orvoshoz vittek minket, ahol megfürdettek, megnyírtak és kivágták a benőtt körmöm. Aztán megint beraktak az autóba.    Nem tudom, hogy a többiek hova kerültek, de engem egy házhoz vittek, ahol egy másik lány fogadott minket, ő lett az új gazdám. De akkor ezt még nem tudtam és azt sem, hogy miért vagyunk itt. Amikor a lányok, akik idehoztak, elmentek, az új gazdám egy kötelet tett a nyakamba és húzni kezdett, közben folyton egy szót ismételgetett: Lujzi. Ez lett a nevem. Fogalmam sem volt, hogy mit akarhat. Aztán kivitt az utcára. Ahogy mentünk, egyre több kutyát hallottam ugatni és láttam, ahogy engem néznek. Annyira féltem, hogy menekülni akartam, mindegy, hogy hova, csak el innen. De az a kötél, amit a nyakamba raktak nem hagyott elfutni. A lány meg valamiért nem kezdett menekülni. Talán nem látja a kutyákat? Nem hallja az ugatást? Miért nem menekül? Miért nem engedi, hogy én elmeneküljek? Aztán visszamentünk a házba. Enni adott nekem, de valami furcsa volt ebben is. Régen csak odadobták elém az ételt, most pedig belerakták valamibe, nem tudtam, hogy mi az, nem mertem beledugni a fejem.    Összesen három ember lakik itt. Aztán két macska is előkerült. Később pedig megismertem a két kutyát is, akik a kertben élnek. Azon az estén a gazdám bevitt a szobájába, ahol egy ketrec állt. Az első ismerős dolog, mióta elhoztak arról a helyről, ahol korábban éltem. Egyből bementem, biztonságot remélve, ki sem akartam jönni onnan, még az ételért sem. Az első napokban a séták és az etetések kivételével egész nap csak aludtam. Az első két éjszakát a kennelben töltöttem, utána már csak akkor zártak be, ha elmentek itthonról. De ez is hamar megváltozott, valamiért nem engedtek be a kennelbe többé, összecsukták és elvitték.    Azóta sok minden történt, sokat tanultam. Megtanultam, hogy a séta pisilésre és szimatolásra való és nagy sétákon vagyok már túl, amiket nagyon élveztem. Az iskolában elvégeztük az alaptanfolyamot, már nagyjából megszoktam a pórázt, és az ételt is tányérból eszem. Van egy saját, tiszta ágyam, amiben alhatok. 3 hét elteltével már ugatni is mertem, de csak egyet, nehogy baj legyen. Azóta már bátran ugatok akár az udvaron is, anélkül, hogy kikapnék érte. Vannak játékaim, amikkel sokat játszunk a gazdámmal. Ő sok mindent megtanított nekem, amiért jutalomfalatokat is ad, ha ügyesen megcsinálom. Néha kicsit szigorú, mert nem mindent szabad itt sem, de én ilyenkor kedvesen mosolygok rá és úgy csóválom a farkincámat, hogy az egész testem mozog vele. Még azt is megtanultam, hogyan kell játszani hívni a gazdit. Már az emberektől és a kutyáktól sem félek annyira. Nem szeretem, ha túl közel jönnek, de már tudom, hogy van, aki megvéd, ha bántani akarnának.    De a legfontosabb dolog, amit megtanultam, hogy ez a világ mégsem csak az embereké, hanem a kutyáké is és nem csak rossz emberek vannak. Sőt! Mióta elhoztak a régi helyről, azóta csak rendes emberekkel találkoztam. Azért vannak még dolgok, amikkel meg kell barátkozni, de azt hiszem, szépen haladok és a gazdim is sokat segít. Tudom, hogy mellettem van és vigyáz rám. Érzem, hogy itt biztonságban vagyok és szeretnek.    Most megint olyan vagyok, mint bármelyik kutya; vidám, érdeklődő és játékos.    Üdv,   Lujzi

2021.03.25.

Ismét egy újabb csillag ragyog az égen… Lujzi, aki az első mentettjeink egyike volt, hosszas betegség után átkelt a szivárványhídon. Nagyon várták, hogy ott lehessenek a jubileumi westiválon, de sajnos, ő már csak fentről néz le ránk. A gazdi megható szavaival búcsúzunk:Drága Lujzikám Az egyik legjobb dolog voltál az életemben. Tökéletes ajándéka Istennek.Nem lesz több olyan, mint Te. Kedves, érzékeny, szelíd, szeretetteljes, okos, vidám, simulékony, türelmes, erős, kissé bogaras… TÖKÉLETES! Talán nem is sejtetted, milyen csoda vagy.Képtelen vagyok elhinni, hogy elmentél.Mintha nem is lenne igaz.A szivárványhídon túl nincs már póráz, nincs már betegség.Annyira szeretlek… Nyugodj békében Kiskutyám