Bohóc - R.I.P.

Bohóc – R.I.P.

Bohócot Csepelen találták. Chipje nincs, középkorú (5 év körüli), ivaros kan kutyus, mindkét szeme hályogos. A WRH gondozásába került, kapott chipet, oltást és megvizsgàlták. Alapvetően egészséges, de a szeme aggasztó, így azt specialista is meg fogja vizsgálni. A háta fáj, trauma érhette, erre kap fájdalomcsillapìtòt. Kozmetikája is készen lett.
Eredeti gazdája kizárólag a tulajdonát hitelt érdemlő bizonyítása és a költségek megtérìtését követően kaphatja vissza 14 napon belül. Természetesen ha elfogadhatò magyarázarot ad és a tartási körülmènyeket ellenőriztük és megfelelőnek találjuk. Bohóc az egyik szemére sajnos teljesen vak, a másikon lát, de csak árnyakat. Egy régebbi betegség kezelése elmaradt és ez vezetett a látásvesztéshez. Emellett KCS szemszárazsága is van, amit kezelni kell, hogy ne legyenek fájdalmai. A jövőben pedig rendszeres ellenőrzésre lesz szüksége.  A füle gyulladt, ezt is kezeljük. A szívféreg tesztje negatív, de a vérében microfiláriák (peték) voltak. Ezt könnyen, Advocate cseppel tudjuk kezelni, tehát nincsen veszélyben.

2015-10.12.

Bohóc, ezzel a cukker séróval hódít a belvárosban. ❤Élmény vele az élet, hiszen szinte vak és süket. De imádnivaló egyéniség. ❤Szeme és füle kezelése folyamatban van. 🙂

2015.10.20.

Bohóc ma szemészeti kontrollon járt a ProVet Állatorvosi Szakrendelő ben. A könnytermelése látványosan javult, így a cseppentéset csökkenteni lehet. Egy hónap múlva újra kontrollálni kell, de az ivartalanítást már előjegyezhetjük. Szuper hírek!!! 🙂 Köszönjük Kutya-fizioterapeuta, Bálint Andreanak a gondoskodást! ❤

2015.10.30.

Bohóc könnytermelés szépen javul, kevesebbet kell már csepegtetni. A füle is szebb, jobban hall. Ivartalanítására a jövő héten fog sor kerülni, gazdikeresése is megkezdődik. Nagyon vagány manó, akit egyáltalán nem zavarnak hibái.

2016.01.18.

Bohóc a hétvégén gazdihoz költözött 🙂 … Köszöni szépen az eddigi szurkolásokat, támogatásokat, nektek is köszönhetően innentől boldog gazdis éveit élheti 🙂