Yoda - rehabilitáció alatt

Yoda – rehabilitáció alatt

Talán emlékeztek még, amikor néhány hete kikerült a poszt, egy még számunkra is megdöbbentő külsejű kutyáról, Yoda-ról. Nézzetek erre a képre ! Igen Ő ugyan az a kiskutya. Yoda 6 évesen került hozzánk, bonyolult családi háttérrel és ennek köszönhető állapotban. Nem igazán érdemes ezzel foglalkozni, hiszen már nálunk van, Ágota kezei alatt gyönyörű fiúcskává változott és ideiglenes befogadóinál végre elkezdheti a számára is megfelelő életet. Tipikus gazdás kutya a maga kettősségével. A parancsszavak nem ismeretlenek neki, látszik hogy élt valamikor lakásban, mert szobatiszta és a kanapét is egyből felismerte, póráz sem jelent újdonságot. Viszont van egy fajta „magabiztossága”, bizonyos helyzetekben odamorog és hát az evés terén sem minden a szabályok szerint történhetett eddigi életében. De elkezdődött a munka, remélhetőleg a befektetett energia és a kellő határozottság hamarosan a helyes útra tereli viselkedésileg. Egészségügyileg is lesz Vele teendőnk, hiszen még ivaros és az elsődleges vizsgálatok az egyik hátsó lábán olyan elváltozást mutattak, amit bizony hamarosan műteni kell.

2022.10.23.

Ahogy már az első vizsgálat alapján kiderült, Yoda lábműtétjét nem halogathattuk sokáig. A patella műtéttel egyidejűleg, ami amúgy is igen komoly beavatkozásnak minősül, az ivartalanítása is megtörtént. Az első éjszaka elég panaszkodósan telt, de napról-napra jobban lesz. Most egy több hétig tartó és nagy odafigyelést igénylő időszak kezdődik. Első időben jelentősebb mozgáskorlátozást kell tartani, csak fokozatosan kezdődhetnek majd újra a séták. Minden mozdulatára ügyelni kell, nem ugrálhat, nem futkoshat, hogy a műtött térde biztonságban legyen. Közben ideiglenes gazdija a viselkedési problémákon is dolgozik Vele. Ki tudja, a múltjából milyen traumák válthatják ki bizonyos helyzetekben a bizonytalan reakciókat, hiszen Neki kusza családi háttere volt. Yoda azonban jól eltalált határozottsággal szépen működik. Cuki kutya Ő, próbál megfelelni, csak tudni kell nála, hogyan reagáljunk egyes jelzéseire. Testi és lelki gyógyulása is elkezdődött, amiben Te is segíthetsz nekünk.