Lili 3 - gazdis

Lili 3 – gazdis

A 8 szaporítótól érkezett kutya közül a legfiatalabb kislány. 1 éves, kivizsgálása alapján teljesen egészséges, szívféreg tesztje negatív lett, így várhatóan pár héten belül beütemezzük az ivartalanítását. Előkészületként csinos rövid frizurát kapott. Ideiglenes családjában kezd nyílni, a többi kutyával játékot kezdeményez és igazi kisördögként 🫣mindent megszerez, elhord, rágcsál. Pórázon az utcán még nagyon félénk, de haladunk.

2022.10.22.

Lili az ivartalanítását követően néhány nappal már remekül érezte magát, pedig egyidejűleg a mellső lábán lévő bőrelváltozást is eltávolították, így ott is néhány öltés díszítette a testét. A szigorú tölcsérviselés sem okozott számára kellemetlenséget, ügyesen alkalmazkodott a helyzethez. Gyógyulása alatt már akadt is jelentkezője, akivel megtörtént az első találkozásuk. Katánál feltétel volt, hogy meglévő cicájával összeszoktatható legyen a kutyus. Éppen ezért gondoltuk jó választásnak Lilit, hiszen fiatal kora ellenére, roppant békés és szelíd lelkű kislánynak ismertük meg Őt. A lábán lévő varrat miatt picit hosszabb gyógyulási időt hagytunk, de amint túlestünk a varratszedéseken, már indultunk is Vele új otthonába. Lili és Mór cica első találkozása minden várakozást felülmúlt😍 Mindketten érdeklődést mutattak a másik iránt és ez teljesen békés formában történt. Ez néhány nap elteltével sem változott, egymás mellett fekszenek, együtt lesik a madarakat, szelíden szimatolják egymást, sőt már kergetőznek is. Lili mindenkit elvarázsol a környezetében. Boldogság van! Picit nehéz volt elengednünk ezt a kis csodát, de remek gazdihoz került. Nagyon boldog, hosszú közös életet, sok élményt kívánunk Nektek!🥰