Koni - gazdis

Koni – gazdis

6 éves fiúcskát üdvözölhetünk a csapatban! Egy olyan kutyus keresi leendő családját, akiről igazából csak jókat tudunk elmondani😀 Ideiglenes családjába kerülve nagyon jó ütemben fejlődik, a pórázzal gyorsan megbarátkozott, lakásban már nem jelölget, eleinte tartózkodó viselkedésből hamar váltott bújósra. Tehát könnyen nyílik, idegenekkel is hamar barátkozik, nem domináns természetű, más kutyákkal türelmes, toleráns, inkább megadó. Biztonságérzete még nem az igazi, hirtelen mozdulatok kizökkentik amúgy nyugodt kis létéből. Éjszaka szépen alszik, autóban nyugodt, előszeretettel nyújtózik el a napon és figyeli ahogy a kutyatesók rendezkednek a kertben. De hamar gyűjt bátorságot, a madarak megugatásában már partner, a játékba is próbál becsatlakozni. Bár még sokat fog nyílni, elmondható, hogy nem szeleburdi, könnyen tanítható családtag lesz belőle. Inkább emberközpontú fiatalúr, így egyedüli kutyának ideális. Jelenleg még ivaros, de hamarosan sor kerül a műtétjére, majd akár költözhet is gazdihoz.😉

2022.04.30.

A héten az ivartalanítása is megtörtént, aminek kapcsán fontos információval gazdagodtunk. Sajnos megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a rövidke egyedülléttől is teljesen kétségbe esett, remegett, félősége ismét nemvárt módon előjött. Azt gondoltuk, hogy egyedüli kutyaként is meg fogja állnia helyét, de tévedtünk, mert ugyan szereti az embert társaságát, de az igazi biztonságot a körülötte lévő kutyák nyújtják egyenlőre, valószínűleg azért, mert egész életében kutyák között élt.

2022.06.02.

Aprócska termet és csodás lélek. Ő Koni és végre célba ért !🤗 Már érkezésekor látszott Konin, hogy kedves, nyugodt fiatal fiúcska, de egy jó adag bizonytalanság volt azért benne. Ideiglenes gazdija nagyon jó munkát végzett, mert sokat nyílt, bátrabb lett, a megszokott környezetben és kutyatársaival tökéletesen működött. Éppen ezért, a jelentkezők közül mindenképpen hasonló családot kerestünk számára, mégpedig kifejezetten jó fej kutyatesóval🙂 Petráékat már az első találkozón elvarázsolta Koni bolondos kis lénye és mosolygós arca. A két kutyán látszott az egymás iránti érdeklődés, sőt Koni kifejezetten rácsatlakozott Rumlira. Saját területen aztán újabb megerősítés történt, semmi féltékenykedés, Rumli szinte támogatja az új testvérét, aki mindenhová követi. A gazdik nagyon boldogok, hogy ennyire szófogadó és alkalmazkodó kutyussal bővült a családjuk Koni személyében és persze roppan büszkék Rumlira is. Nagyon sok boldogságot kívánunk Nekik! 🥰

2023.01.30.

Már megérkezésekor érezhető volt, hogy Koni mennyire kedves kutyus, ahogy az is hogy olyan kutyatesó társaságára lesz szüksége, aki támogatja. És a gazdiknál ez pontosan be is igazolódott, ahogy a bejelentkezésükből kiderül: „Hát Koniról….egy mondatban: kívánni sem lehetett volna jobb, szófogadóbb és kedvesebb kutyust! Nem gondoltuk, hogy ilyen ügyesen és hibátlanul beilleszkedik majd a kis családunkba, amiben Rumli is nagyon sokat segített neki. Az első perctől fogva elfogatta. Az elején úgy érzem, Rumli nyújtotta neki a biztonságot, mindig csak utána ment, de most már szinte nem is akar tőlünk elszakadni, Rumli nélkül is nagyon biztonságban érzi már magát mellettünk. Nagyon kell neki a közelség és nagyon igényli is a folytonos simogatást, szeretgetést és nem utolsó sorban a játékot is, szinte kiköveteli, mert ha nem rá figyelünk megcsíp, hogy most aztán ne mással foglalkozzunk, hanem Vele. 🙂 Már nagyon ügyesen megtanulta, hogy evés és jutifalat előtt is mindig le kell ülni, csak utána kapja meg. Enni persze imád, de ahogy látjuk, hogy kicsit felszedett popóra már vissza van neki kicsit szorítva az adagja. Na és amiben a legtöbbet fejlődött: bátran felugrik már a kanapéra. 😃 Semmi félelem nincs benne. 🙂 Egy dolog van, ami sajnos nem múlt el nála teljesen, az pedig a jelölgetés. Van olyan időszak, mikor hetekig nem történik baleset, de van olyan is mikor naponta 1-2 is van, de ezért nem haragszunk rá egyáltalán. Persze szólunk neki és dolgozunk az ügyön. Nagyon, nagyon szófogadó, neki elég mindent 1x elmondani és persze nagyon ügyesen is utazik. Léna, a kislányunk kedvence lett és Koni is nagyon szereti, ha a szőnyegen játszik/játszunk mindig beül közénk. Nekünk Vele lett teljes a család! ❤ Köszönjük Nektek, hogy egymásra találhattunk!! ❤